2026 március 19. - József, Bánk

Ennyivel olcsóbb az üzemanyag Magyarországon a védett árnak köszönhetően

A jelenlegi piaci árak szerint a benzin ára 643 forint, ami 48 forinttal haladja meg a védett árat, míg a gázolaj 700 forintba kerül, ami 85 forintos különbséget jelent – írja a hirado.hu.

Ahogy korábban a hirado.hu közölte, „védett árat vezet be a kormány a benzinre és a gázolajra” – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök március 9-én a Facebook-oldalán közzétett videóban. A döntés értelmében

a benzin literenként legfeljebb 595 forintba, a gázolaj pedig 615 forintba kerülhet a töltőállomásokon.

A kormányfő elmondta: az intézkedéssel a magyar embereket, a mezőgazdászokat és a vállalkozásokat kívánják megvédeni az üzemanyagárak emelkedésétől.

Orbán Viktor közölte, hogy az árak fenntartása érdekében megnyitják az állami tartalékkészleteket is. Hozzátette: a védett ár kizárólag magyar rendszámú, magyar forgalmi engedéllyel rendelkező járművekre vonatkozik. Az intézkedés március 9-e éjféltől lépett hatályba.

A lépésre azért volt szükség, mert a közel-keleti konfliktus miatt jelentősen emelkedett a kőolaj világpiacittrr6z4 ára, a Brent hordónkénti ára elérte a 120 dollárt, miközben a forint is gyengült a dollárral szemben. Az üzemanyagárak növekedéséhez az is hozzájárult, hogy leálltak a szállítások a Barátság kőolajvezetéken.

Forrás és kép: hirado.hu

Promenad24
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.