2026 február 26. - Edina

Politico: Az ukránok kapcsolatban állnak Magyar Péter csapatával

Magyar Péter csapatával kapcsolatban áll Ukrajna – erről írt a Politico egy ukrán kormányzati tanácsadóra hivatkozva. A brüsszeli lap szerint Kijev figyelemmel kíséri a magyar választási kampány alakulását, és a háttérben már zajlanak egyeztetések. A cikk úgy fogalmaz: miközben Magyar a hazai közvélemény előtt árnyalt pozíciót igyekszik felmutatni, nemzetközi színtéren rugalmasabb megközelítést tanúsít Ukrajna és az Európai Unió felé.

Magyar Péter megpróbálta eltitkolni, hogy megegyezett Brüsszellel és Kijevvel, hogy végrehajtja a követeléseiket, a Politico viszont lebuktatta a Tisza Párt elnökét.

A brüsszeli lap által idézett ukrán kormányzati tanácsadó úgy fogalmazott:

Nem tudjuk, milyen következményei lesznek [a választásnak], ezért óvatosnak kell lennünk,

majd hozzátette, hogy kapcsolatban állnak Magyar csapatával. Mint mondta: „A nyilvános beszédeit figyelve azonban úgy tűnik, hogy valamivel rugalmasabb, és ezt várjuk tőle.”

A Politico értelmezése szerint Kijev abban bízik, hogy egy esetleges kormányváltás után enyhülhet Budapest és Ukrajna viszonya. A cikk kiemeli, hogy bár Magyar Péter kampányában más hangvételt alkalmaz, az Európai Unióval való viszony rendezését és az uniós források felszabadítását kulcskérdésnek tekinti.

A lap ír arról is, hogy a választás tétje túlmutat Magyarországon: az Európai Unióban többen abban reménykednek, hogy egy új magyar vezetés kevésbé blokkolná az Ukrajnának szánt pénzügyi és politikai támogatásokat.

A Politico beszámolója szerint Magyar a müncheni biztonsági konferencián több európai vezetővel is tárgyalt, és hangsúlyozta, hogy kormányra kerülése esetén elsődleges célja az uniós források biztosítása lenne. A cikk alapján Kijev kivár, de számol a változás lehetőségével – és már most igyekszik felmérni, milyen irányt venne Magyarország egy esetleges politikai fordulat után.

forrás: vadhajtások.hu

 

Promenad24
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.