Az orosz–ukrán háború immár négy éve tart. Egy egész generáció számára a szirénák hangja a mindennapok részévé vált, ugyanúgy, mint máshol az iskolakezdést jelző csengő. A térképeken mozgó frontvonalak és a politikai nyilatkozatok mögött valódi emberi sorsok húzódnak: családok, amelyek egyik napról a másikra veszítették el addigi életüket.
Ukrajna mindennapjai. Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) nyilvántartásai szerint a konfliktus kezdete óta emberek milliói kényszerültek elmenekülni. Gyakori, hogy az édesanyák a gyerekekkel külföldön keresnek menedéket, miközben az apák otthon maradnak.
Az HRMMU adatai szerint több mint 15 ezer civil vesztette életét, és több mint 41 ezren sérültek meg. A gyermekáldozatok száma különösen megrendítő: legalább 766 kiskorú halt meg, több mint 2500 megsérült.
2025-ben ismét emelkedett a polgári áldozatok száma: több mint 2200 halálos áldozat és 12 ezer sérült robbanófegyverek következtében. A támadások nem csak katonai célpontokat érnek. Donyeck térségében egy nyugdíjasokat érő rakétacsapás 25 ember életét oltotta ki. Krivij Rih egyik lakóövezetében legalább húsz civil, köztük gyerekek haltak meg, amikor lakóházakat ért találat.
Amikor a menekülés is végzetes
2026 januárjában a Szumi megyei Hrabovszkében egy házaspár úgy döntött, elhagyja otthonát az előre nyomuló harcok miatt. Hosszú ideig pincében húzták meg magukat, végül útnak indultak. Az 52 éves Valentyinát dróncsapás érte, férje kétségbeesetten próbálta elvonszolni a hóban segítségért.
Nem jutott azonban messzire. Egy újabb drón csapott le rájuk, amely szó szerint darabokra tépte Valentyina testét – a nő azonnal életét vesztette.
Gyermekkor légiriadó alatt
Az UNICEF becslése szerint mintegy másfél millió gyermek tapasztalta meg közvetlenül a háború következményeit – legyen szó menekülésről, traumáról vagy családi veszteségről.
Sokan hónapokat töltöttek óvóhelyeken.
Egy kijevi édesanya szerint az esti készülődés ma már nem a meséről, hanem a túlélésről szól: víz, elemlámpa, iratok előkészítése. A gyerekek reflexszerűen indulnak a pincébe, amikor megszólal a riasztás.
Egy kisfiú rajzán tankok és füst gomolyog az iskola fölött – a háború a gyermeki képzeletbe is beférkőzött.
Ukrajna valósága: hideg falak között
A támadások az energiahálózatot sem kímélik. Az Amnesty International jelentései szerint családok maradtak hosszú időre áram és fűtés nélkül a tél közepén. Sokan kabátban alszanak, meleg vízzel töltött palackokkal próbálják átvészelni az éjszakát.
A sötétségben a legegyszerűbb tevékenységek is nehézzé váltak: főzni, tanulni vagy akár tisztálkodni is komoly kihívás. A mindennapok bizonytalansága állandó feszültséget jelent.
Az észak-ukrajnai Irpin neve mára a pusztítás egyik szimbóluma. Családok tértek vissza szétlőtt otthonaikba, hogy csak romokat találjanak. Egy apa úgy fogalmazott: a házból szinte semmi nem maradt, csupán a családi fényképalbum.
A civilek személyes beszámolóit a Museum of Civilian Voices gyűjti össze. Több mint 130 ezer történet őrzi a háború emberi oldalát – az első robbanást, az elhagyott otthonokat, az eltűnt szeretteiket.
Közösségek széthullása
Az UNHCR adatai alapján milliók élnek külföldön menekültként. Egy nyugat-ukrajnai pedagógus arról számolt be, hogy tanítványai közül sokan Lengyelországból, Németországból vagy Csehországból kapcsolódnak be az online órákba. A tananyag ugyanaz, a körülmények azonban bizonytalanok.
A Nemzetközi Vöröskereszt helyi vezetője szerint alig akad olyan család Ukrajnában, amelyet ne érintett volna közvetlenül a háború – halál, sérülés vagy az otthon elvesztése formájában.
Négy év elteltével a konfliktus már jóval több mint fegyveres összecsapás. Mély, nehezen gyógyuló seb az ukrán nemzet lelkén. A statisztikák mögött arcok vannak: gyerekek, akik a pincében rajzolnak; szülők, akik romok között keresik múltjuk maradékát; idősek, akik kabátban alszanak a fűtetlen lakásokban.
A háború nem csak rombol – átírja egy ország mindennapjait és jövőjét is.
forrás: origo.hu
