A robbanás hat embert sebesített meg, köztük egy ötéves gyereket.
Péntek délután Grenoble belvárosában egy szépségszalonban robbanás történt, miután egy támadó gránátot dobott az üzletbe. A történtek nyomán hatan sérültek meg, köztük egy ötéves gyermek – írta meg az International Business Times.
A rendőrségi forrásokra hivatkozó beszámolók szerint több maszkot viselő ember közelítette meg a szalont, majd egyikük bement, és a gránátot az üzlethelyiségbe hajította. A detonáció kitörte a kirakatot, a sérülések többségét a lökéshullám és a repülő törmelék okozta.
A helyszínre rövid időn belül kiérkeztek a mentők és a tűzoltók, a hatóságok pedig büntetőeljárást indítottak. Később azt közölték, hogy egyik sérültet sem kellett kórházba szállítani, mindenkinek a helyszínen nyújtottak ellátást.
A robbanás a környéken is pánikot keltett, több lakó hangos dörrenésről és riadalomról számolt be. Egy helyi lakos egy rádióműsorban úgy fogalmazott, hogy szörnyű robbanást hallott, és a történtek után síró és pánikba esett embereket látott.
Nyitókép: Alex MARTIN / AFP
forrás: mandiner.hu
