Nagy lehetőséget jelent a településnek a közelgő amerikai fejlesztés, ami által nő az iparűzési adóbevétel és új munkahelyek is lesznek. Ambrus István polgármestert kérdeztük a témában.
Amerikai beruházás indul Mártélyon, a mosószivacsokat és mosópasztákat gyártó Scrub Daddy újabb üzemet épít a településen, ahonnan a tervek szerint több mint negyven országba exportálják majd a termékeket. A fejlesztésről Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter beszélt tavaly év végén New Yorkban.
A tárcavezető arról számolt be, hogy a Mártélyon már jelen lévő amerikai vállalat 1,5 milliárd forint értékű fejlesztést hajt végre a kormány 260 millió forintos támogatásával, aminek nyomán a munkavállalói létszám 160 fölé emelkedik.
Ambrus István szerint ez egy fantasztikus hír, aminek minden mártélyi örülhet. – A Magyar Kormány stratégiai megállapodást köt a céggel, ami már jelenleg is a község legnagyobb munkáltatója. A bővítés által új munkahelyeket teremt a gyár, és ez egy akkora volumenű bejelentés, ami által hosszú évekre biztosítva lehet Mártély jövője – mondta el a Promenad24-nek a polgármester.
A településvezető korábban már találkozott a Scrub Daddy vezetésével, és akkor arról tájékoztatták, hogy a vállalat európai központját a faluban hozzák létre. Az önkormányzat ehhez minden segítséget megad, és a beruházási ügynökség már meg is kereste Ambrus Istvánt az együttműködés kialakítása érdekében. A képviselő-testületnek várhatóan módosítania kell a helyi építési szabályzatot az amerikai fejlesztés megvalósulásához.
Borítókép: Archív
