A Magyar Közlöny december 23-i számában jelent meg a kormányhatározat.
A Kormány határozata a hódmezővásárhelyi Szőnyi Benjámin Református Általános Iskola infrastrukturális fejlesztéseinek támogatásáról szól 1 milliárd 600 ezer forint összegben.
Az összeget a fenntartó, a Hódmezővásárhely-Ótemplomi Református
Egyházközség használhatja fel. Az összeg biztosítására a nemzetgazdasági minisztert utasította Orbán Viktor miniszterelnök.
Bán Csaba az Ótemplomi gyülekezet lelkipásztora, a projekt fő ügyintézője kérdésünkre elmondta, régóta készültek a projektre, mely nyárra vált kézzel foghatóvá, december 23-án pedig nagy örömmel olvasta a döntést a Magyar Közlönyben.
Elmondta, a következő lépés a szerződés megkötése lesz, majd az összegre való tekintettel közbeszerzésre lesz szükség, így legkésőbb nyáron, de ideális esetben akár hamarabb a munka is elkezdődhet.
A tervezés már 2012-ben elkezdődött miután korábban az önkormányzattól megkapták az épületet, vásároltak is hozzá. Két látványtervet készítettek, majd egy engedélyes tervet is. A Petőfi utca 6 szám alatti épület kapcsán kialakult helyzet miatt a presbitérium úgy döntött a saját fejlesztés mellett maradnak, melynek három üteméből az elsőt hajtják most végre.
A nyáron rengeteg egyeztetés és pontosítás történt e tervekben, melyek megvalósításával megújul, átalakul az intézmény. A remények szerint a 2027-es szeptemberi iskolakezdésre szeretnének elkészülni.
