2025 december 25. - Eugénia

Megjelent a kormányrendelet, újabb béremelést kapnak a pedagógusok (videó)

A pedagógus átlagbér már elérheti vagy meghaladhatja a havi bruttó 936 ezer forintot. A Magyar Nemzet cikke.

Megjelent a kormányrendelet: 2025. január 1-jétől átlagosan tíz százalékkal emelkedik a pedagógusok átlagbére – közölte Maruzsa Zoltán, a Belügyminisztérium köznevelési államtitkára a közösségi oldalára feltöltött videóban. Mint hangsúlyozta, a döntés illeszkedik abba a többéves bérfelzárkóztatási folyamatba, amelynek eredményeként 2026-ban a pedagógus átlagbér elérheti vagy meghaladhatja a havi bruttó 936 ezer forintot, vagyis a diplomás átlagbér nyolcvan százalékát. A számítások szerint ehhez most erre a tízszázalékos emelésre van szükség.

A béremelések az Emberi erőforrás-fejlesztési operatív program plusz részeként megvalósuló Pedagógus-életpályamodell című, és a Pedagógus-életpályamodell – hátrányos helyzetű tanulókkal foglalkozó pedagógusokat érintően című projektek révén az Európai Unió társfinanszírozásával és Magyarország költségvetésének támogatásával valósulnak meg, az Európai szociális alap pluszból – tette hozzá Maruzsa Zoltán.

Forrás: Magyar Nemzet

Borítókép: Illusztráció

Promenad24
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.