A vásárhelyi Fidesz-frakció vezetője annak kapcsán fejtette ki gondolatait, hogy Magyar Péter betiltana egy neki nem tetsző sajtóterméket.
– Azért az minimum elgondolkodtató, hogy az egyébként egyfolytában a szólásszabadságért aggódó ellenzékiek és hivatásos baloldali rettegők most azon ujjonganak, hogy Magyar Péter megpróbál betiltatni egy neki nem tetsző sajtóterméket. Nem mellékesen egy, a Tisza aktivisták listájában szereplő bíróval. Erre elégedettségében még a volt komcsi cenzor, a kemény és vastag igennel a Tiszára szavazó, Lendvai Ildikó is csettint egyet – írta hétfői bejegyzésében Markó Csaba.
Hozzátette: „látjuk, hogy a Tisza mindent megtesz annak érdekében, hogy eltitkolja és letagadja a tervezett megszorításait. A nyilvánosságra került megszorítócsomag kapcsán azonban már többször is lelepleződtek. Lengyel László baloldali “szakértő” beismerte, hogy ők írták az anyagot, de nem a Tiszának, habár előtte azt nyilatkozta, hogy dolgoznak az új kormányprogramon. Aztán a Tisza rendezvényein szereplő Bod Péter Ákos közgazdász is megszorításokat vetített előre. Nem mellékesen Tölgyessy Péter a legújabb interjújában úgy véli, hogy csak radikális adóemelésekkel lenne tartható az a sok ígérgetés, amit Magyar Péter tesz mostanság”.
„Tagadni próbálják, de minden azt támasztja alá, hogy a Tisza brutális megszorításokra készül. Ne dőljünk be nekik!”
– összegzett végül a vásárhelyi politikus.
