Az Egyesült Államok elnöke Orbán Viktort a barátjaként kezeli, Magyarországot, a magyar embereket tiszteli, és ennek megfelelően áll hozzánk – hangsúlyozta a Magyar Nemzetnek adott interjúban Szijjártó Péter. A tárcavezető Washingtonból hazafelé tartva, a repülőn beszélt az elért gazdasági és diplomáciai eredmények részleteiről. A külgazdasági és külügyminiszter elmondta: az amerikai fél hozzáállása jelenleg teljesen más, mint korábban. A tárcavezető azt is kiemelte: Donald Trump béke iránti elkötelezettsége töretlen, Magyarország pedig bármikor készen áll a budapesti békecsúcsra.
A tárcavezetőt arról kérdeztük elsőként, mit jelent a valóságban és a gyakorlatban az, hogy elérkezett az amerikai–magyar kapcsolatok aranykora . – Eleve egy minőségileg más helyzet van, mint mondjuk egy évvel ezelőtt, amikor az akkori amerikai kormányzat ellenségként tekintett ránk. Emlékezhetünk, hogy számos, Magyarországnak kárt okozó intézkedést hoztak direkt, nem véletlenül, hogy a kettős adóztatás elkerüléséről szóló megállapodást felmondták. Számos nemzetközi szervezetben folyamatosan velünk ellentétes álláspontot képviseltek, blokkolták a hadiipari szállításokat Magyarország irányába, kivágtak minket a vízummentességi rendszerükből, politikai szankciókat léptettek életbe velünk szemben. A Biden-kormány miatt jó pár hónapig nem tudtunk haladni a paksi beruházással – fogalmazott a Magyar Nemzetnek adott interjúban Szijjártó Péter.
A tárcavezető arra is felhívta a figyelmet, hogy az amerikai fél hozzáállása jelenleg teljesen más, mint korábban.
– Most minőségileg más a helyzet, mert az Egyesült Államok elnöke Orbán Viktort a barátjaként kezeli, Magyarországot, a magyar embereket tiszteli, és ennek megfelelően áll hozzánk. És ennek vannak most már gyakorlati haszna itt. Hogyha nem tudta volna Orbán Viktor elérni azt, hogy az amerikai energiaszankciók alól mentességet kapjunk, akkor az évente körülbelül hatszázmilliárd forinttal növelte volna meg az energiaköltségeket. Ez azt jelenti, hogy a magyar családok kétszer-háromszor annyit kellene, hogy fizessenek a rezsire, mint most. Ez egy akut kérdés volt, mert november 21-én lépnek életbe az amerikai energiaszankciók. Tehát gyakorlatilag a családok decemberi energiaszámlája karácsony környékén kétszer-háromszor annyi lett volna, mint így normálisan. Úgyhogy ha mást nem, ez már az aranykor beköszöntét jelenti.
Szijjártó Péter két további fontos dolgot is kiemelt.
– A Trump–Orbán-megállapodásnak köszönhetően nem nőnek az energiaárak Magyarországon. A másik, hogy a gazdaság még az év végéig százmilliárd forintnyi amerikai beruházást fogunk bejelenteni Magyarországon. Jövő héten már kezdjük is: százmilliárd forint, ezres nagyságrendben új munkahelyek, kifejezetten magas hozzáadott értékű szektorokban, elektronika, orvosi műszerek, informatika. Hozzátette: – Abban is megállapodtunk, hogy a nukleáris energiában együttműködünk, az meg a jövő. Tehát a világ, így ezen belül Magyarország áramigénye is drámai mértékben nőni fog. Hiszen a közlekedés átáll elektromos alapokra, a hűtési-fűtési rendszereket a klímaváltozás miatt egyre nagyobb mértékben kell használni. És a mesterséges intelligencia, ahogy utat tör magának, egy csomó adatközpont létre fog jönni, ezek meg gyakorlatilag zabálják az energiát. Egy olyan ország, mint Magyarország, ahol nincs olaj, földgáz, szél meg hegyek, hogy lezúduljon a víz, a növekedő áramigényt biztonságosan, olcsón és a környezetet kímélő módon csak a nukleáris energiával tudja előállítani. Ezért fontos, hogy a legfejlettebb amerikai technológiákat megkapjuk.
A külgazdasági és külügyminiszter a fejlesztések részleteiről is beszélt:
– Ezért is lényeges, hogy a kis teljesítményű atomerőművek építéséről megállapodtunk. Megállapodtunk fűtőelem-vásárlásról, megállapodtunk a használt fűtőelemek raktározásának, technológiájának a felhasználásáról. Ami pedig a hadiipari beszerzéseket illeti, mivel a NATO elfogadta, hogy a GDP öt százalékára növelni kell a védelmi kiadásokat, ezért most megnyílt az út arra, hogy tovább modernizáljuk a magyar védelem, a magyar hadsereg technikai vagy technológiai készletét, és ezt a legjobb technológiával fogjuk megtenni, hiszen az amerikaiakkal most kötöttünk olyan megállapodásokat, amelyek nyomán hadeszköz-beszerzést tudunk majd csinálni velük – hangsúlyozta a tárcavezető.
Pénzügyi pajzs, amely megvédi Magyarországot
– Az a megállapodás született az elnök és a miniszterelnök között, hogy létrejön egy ilyen amerikai pénzügyi védőpajzs Magyarországnak. Hogy ez technikailag milyen testet fog ölteni, ezt a következő hetekben kell letárgyalni. De a lényeg az, hogy ha bármilyen pénzügyi veszély fenyegetné Magyarországot, ha bárki arra akarna bazírozni, hogy Magyarországot pénzügyileg megtámadja, akkor tudnia kell, hogy az nem lehet sikeres, mert ez az amerikai pénzügyi védőpajzs megvédi Magyarországot. Hhogy ez pénzügytechnikailag pontosan majd mi lesz, azt néhány héten belül kitárgyaljuk – fejtette ki Szijjártó Péter.
Az amerikaiak értik, ami Brüsszel nem
A sajtótájékoztatón a magyar miniszterelnök kiemelte, hogy Magyarország teljes szankciós mentességet kapott a Barátság és a Török Áramlat vezetékekre. A tárcavezetőt arról kérdeztük, hogyan sikerült ezt diplomáciailag elérni.
– Itt az amerikai külügyminiszter kollégának kulcsszerepe volt. Két héttel ezelőtt találkoztunk, akkor hosszasan és részletesen átbeszéltük azokat a sajátosságokat, azokat az adottságokat, amelyekkel mi rendelkezünk, hogy egyik ország sem választja meg a házszámát, hanem ott van, ahol van. És az, ahol mi vagyunk meg ahogy mi vagyunk, befolyásolja, hogy honnan tudunk energiahordozókat venni. Ezt megértették az amerikaiak, ellentétben az európaiakkal, ami azért így elég mulatságos, hogy az óceán túloldalán értik, a szomszédban meg nem képesek felfogni, hogy Magyarország az Oroszországból származó energiahordozók nélkül egyszerűen fizikailag nem tudja ellátni magát – jelezte Szijjártó Péter.
– Az Oroszországhoz képest más forrásból érkező energiahordozók, a Horvátországon keresztül szállított kőolaj, a Franciaországból, francia vagy holland szállítóktól vásárolt földgáz mind hozzájárul az orosz olajjal és orosz gázzal együtt Magyarország energiabiztonságához, de önmagukban nem tudják ellátni Magyarországot, mert egyszerűen nincs olyan infrastruktúra, amin keresztül ezt megtehetnék. Tehát az amerikaiak értik azt, hogy csak onnan lehet gázt meg olajat venni, ahonnan jön vezeték. Mivel nem vagyunk tengerparti ország. Ők ezt megértették, és pontosan tudták, hogy milyen nehéz helyzetbe kerülne az ország, hogyha az amerikai szankciók miatt elvágnának minket a jelenlegi energiabeszerzési útvonalaink egy jelentős részétől.

Szijjártó Péter: Magyarország energiaellátása biztonságban van, a rezsicsökkentést megvédjük
A miniszter hangsúlyozta: – Így a miniszterelnök és az elnök meg tudott állapodni. Nyilvánvalóan ez nem ment volna akkor vagy így biztosan nem ment volna, hogyha a miniszterelnök és az amerikai elnök nem lennének barátok. Tehát a helyzet az, hogyha a magyar miniszterelnököt nem Orbán Viktornak hívnák, akkor karácsonykor már a kétszeres, háromszoros energiaszámlát fizethetnék a családok.
Szijjártó Péter: Lesz budapesti békecsúcs
A tárgyalásokon a béketeremtés is kiemelt téma volt, és a felek megerősítették, hogy sor kerül majd a budapesti békecsúcsra.
– Ami nagyon fontos volt az energiamegállapodás mellett, az az volt, hogy meggyőződhetünk arról, hogy az Egyesült Államok elnöke továbbra is elkötelezett a béke mellett. És ez fantasztikus hír, mert három és fél éve élünk a háború árnyékában, és már jó lenne, ha vége lenne. És csak az amerikai elnök tudja megoldani ezt a nehéz helyzetet, az is egészen világos. Úgyhogy meggyőződhettünk arról, hogy ő továbbra is elkötelezett, készen áll arra, hogy további béke-erőfeszítéseket hajtson végre, és azt is világossá tette, hogy amint eldől, hogy mikor lesz a békecsúcs, az egészen biztosan Budapesten lesz. Hogy mikor lesz, az meg azon múlik, hogy az amerikai–orosz előkészítő tárgyalások mikor jutnak el oda, hogy ennek a békecsúcsnak a végeredménye egy megállapodás legyen. Megállapodás arról, hogy hogyan lesz béke. Én abszolút mértékben érthetőnek tartom mind az amerikai, mind az orosz álláspontot, hogy akkor akarják a két elnök találkozóját, amikor az már azzal az eséllyel kecsegtet, hogy tényleg lesz egy békemegállapodás. Ez pedig azon múlik, hogy mikor tud létrejönni egy átfogó amerikai–orosz megállapodás, ami, én azt gondolom, nem csak a békéről fog szólni, nem csak Ukrajnáról fog szólni. A kérdés az, hogy mikor tud egy ilyen létrejönni, de ezt két nálunk nagyobb és erősebb szereplő fogja eldönteni. Nekünk itt egy dolgunk van, hogy készen álljunk arra, hogyha meg kell rendezni a békecsúcsot, akkor minden létező feltételt és körülményt biztosítsunk ahhoz, hogy a békemegállapodás létre tudjon jönni. Nekünk továbbra is hangosan a béke pártján kell állnunk. Tehát továbbra is minden létező lehetőséget ki kell használni arra, hogy a béke melletti álláspontunkat fejtsük ki. Mert ezzel segítünk abban, hogy ez a háborúpárti hangulat, ami Európában kirajzolódott, gyengüljön, és egyre inkább egy békepárti hangulattá alakuljon át. Másrészt pedig a szervezés szempontjából bármikor készen állunk, tehát ha szólnak, mi két nap múlva meg tudjuk rendezni a békecsúcsot.
A kérdésre, hogy hogyan hasonlítaná össze ezt a tárgyalást az elmúlt másfél évtized legfontosabb pillanataival, milyen volt a légkör a Fehér Házban, Szijjártó Péter elmondta:
– Itt ez egy világhatalmi központ. Tehát itt dőlnek el a világtörténelem, az újkori világtörténelem legfontosabb kérdései. És az egy fantasztikus dolog, hogy Magyarország miniszterelnökét itt, ebben a világhatalmi központban ilyen nagy tisztelettel és barátsággal fogadják. Ez egy óriási előny, egy óriási érték, egy óriási erőforrás Magyarország számára. Itt egy baráti tárgyalás folyt, nemcsak két szövetséges ország vezetője között, hanem két barát között. És a mai világban, amikor a veszélyek korában élünk, amikor háborúk vannak, kereskedelmi konfliktusok, etnikai villongások, a legrosszabb dolgok, amik történhetnek, akkor a személyes kapcsolatoknak jelentősége a külpolitikában nagyon megnőtt. És most egész Magyarország ebből a Trump–Orbán személyes kapcsolatból tudott profitálni.
Forrás: magyarnemzet.hu
Fotók: MTI
