2026 április 11. - Leó, Szaniszló

Lázár János: Április 12-én a jövő legnagyobb kérdéséről döntünk

A Fidesz-KDNP Budapesten zárta országgyűlési választási kampányát, a Szentháromság téren tartott eseményen Orbán Viktor miniszterelnök és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter mellett Lázár János is felszólalt.

 A Tisza azt terjeszti, hogy már le van fújva a meccs, már nyertek – kezdte beszédét Lázár János építési és közlekedési miniszter a kormánypártok kampányzáró rendezvényen. A miniszter hozzátette: hazudnak. Úgy fogalmazott,

hátra van még 10 óra a választásig, ahol nyugodtan, higgadtan dönthetünk a legfontosabb kérdésről, a jövőnkről. Távol a provokátoroktól és az internetes agressziótól.

Azt mondta, holnap eldől, hogy kimaradunk-e a háborúból. Hozzátette:

Magyar Péter tönkretenné Magyarországot.

– Ezt a csapdát azonban el lehet kerülni, a Fideszre kell szavazni hozzá – tette hozzé, majd azt mondta,

 a kormánypártok programja az egyszerű, hétköznapi embereknek szól, a Tiszáé a multiknak.

– A budapesti, és a brüsszeli elitet akarják kiszolgálni a megszorításokkal, ezzel szemben a kormánypártok esetében az apa férfi, az anya adómentes. Lesz 13. és 14 havi nyugdíj, egymillió forintos átlagbér. Van kerítés, és nincs migráns – fogalmazott. Hozzátette,

a Tisza a multik embereiből csinálna kormányt és országot.

– Az árak nőnek majd, és nem a fizetések. Emelik az adókat majd, és privatizálják a vállalatokat – sorolta.

A tárcavezető azt mondta, ha ez sem elég, mond egy másik ellenérvet, ami úgy szól: Magyar Péter.

Magyar Péter nem változást, hanem veszélyt jelent. Hatalomra éhes, és bosszúra szomjas. Vele azok is veszíteni fognak, akik rá szavaznak

– figyelmeztetett, majd kifejtette, Orbán Viktor a magyarok embere, ő a biztos választás, ezzel szemben Magyar Péter csapdába csalta az ellenzéki szavazókat, mivel győzelmével a multikon, Brüsszelen és az ukránokon kívül mindenki csak vesztene.

Magyar Péter ma még csak veszély, de holnap a szavazófülkékbe ez a veszély elhárítható

– jegyezte meg, majd úgy folytatta: vannak azonban olyanok, akiken ez már biztosan nem múlik. – A Fidesz önkéntesein, harcosain. Ők hónapok, évek óta csendben, és hűségesen teszik a dolgukat – mondta Lázár János, majd megköszönte nekik az áldozatos kampánymunkát.

A miniszter a téren levőket arra kérte, menjenek el szavazni. – Vigyenek még három embert, mert három a magyar igazság – fogalmazott.

Forras: Magyar Nemzet, fotó: Polyák Attila

Promenad24
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.