2026 április 11. - Leó, Szaniszló

Csont nélkül bírságolta meg a Nemzeti Választási Bizottság Márki-Zay Pétert

Az újabb, immár harmadik választási jogsértésért több mint 1,6 millió forintos büntetést szabtak ki Hódmezővásárhely polgármesterére. Minden bizonnyal Márki-Zay az a politikus, akit ebben a kampányban a legtöbb alkalommal marasztaltak el törvénysértés miatt.

Márki-Zay Péter egy április 2-án a Facebook-oldalán közzétett videójával megsértette a választási eljárásról szóló törvényben rögzített, a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlásról szóló alapelvet – mondta ki a Nemzeti Választási Bizottság (NVB). A testület április 10-i döntésében marasztalta el a polgármestert, eltiltotta a további jogsértéstől, kötelezte a videó azonnali eltávolítására, valamint 1 millió 614 ezer forintos bírsággal sújtotta. Ezt az összeget a határozat jogerőre emelkedésétől számított 15 napon belül kell befizetnie.

Jelzésértékű, hogy az NVB „csont nélkül” bírságolta meg Márki-Zayt, 13 igen és 0 nem szavazattal, vagyis a grémium választott tagjai és a kormánypárti delegáltak mellett még az ellenzéki megbízott tagok is bizonyítottnak látták a városvezető választási jogsértését. Kiemelték azt is: Márki-Zay Pétert ebben a kampányban immár harmadik(!) alkalommal marasztalták el a választási eljárásról szóló törvény megsértése miatt.

Az NVB-hez érkezett kifogás szerint a hódmezővásárhelyi polgármester az április 2-án este 21:56-kor közzétett videójában számos sértő megjegyzést tett a Fideszre („Mindenki egy háborúpárti idióta, aki a Fideszre szavaz”; „az idétlen Fidesz-szavazók, akik annyira ostobák, degeneráltak, hogy a Fideszre szavaznak”; „zavarjuk el ezt a háborúmániás idióta kormányt, meg az összes rohadék kollaboránst, az összes fideszest, aki ezt támogatja”; „csak hazaáruló, keresztényietlen, pogány, tolvaj, gazemberek, akik támogatják ezt”). A grémium megállapította, hogy a 7 perc 56 másodperc hosszúságú felvételen Hódmezővásárhely első embere a Fideszre szavazókat, a Fidesz országgyűlési képviselőit, a Fidesz pártot és annak politikáját kritizálja.

Az Alkotmánybíróság korábbi határozataira hivatkozva rögzítették: abban az esetben, ha a polgármester pártpolitikai szereplőnek is tekinthető, pártpolitikai és polgármesteri szereplésének jól láthatóan el kell válnia egymástól. Minden olyan szerepvállalás vagy véleménynyilvánítás során, amely nem polgármesteri tisztségéhez, hanem pártpolitikai vagy épp magánéleti oldalához tartozik, tartózkodnia kell annak látszatától, hogy aktuális megnyilvánulása polgármesteri tisztségéhez kötődik. Az NVB a döntésében kifejtette: a videót Márki-Zay nem magánszemélyként tette közzé, s az kampánytevékenységnek minősül, alkalmas a választópolgárok akaratának befolyásolására, annak megkísérlésére. Hangsúlyozták: a „Polgármester azon okból sértette meg a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás követelményét, hogy a közéleti célú Facebook-oldalát polgármesteri feladatairól való tájékoztatás helyett kampánytevékenységre használta fel”.

A több mint 1,6 millió forintos bírság kiszabását a testület azzal indokolta, hogy szélesnek tekinthető a jogsértéssel érintettek köre, nagy a jogsértés súlya, ráadásul a jogsértés nyilvánvalóan szándékos volt, valamint Márki-Zayt ebben a választási kampányban már ezt megelőzően is kétszer el kellett marasztalni a választási eljárásról szóló törvény rendelkezéseinek áthágása miatt. A Promenad24 is beszámolt róla, hogy április 1-jén az NVB kimondta: Márki-Zay választási jogsértést követett el a Vásárhelyi Valóság című, közpénzből fenntartott, minden háztartásba eljuttatott önkormányzati lap március 22-i számában megjelent „Polgármesteri hírlevél – Mit kér Hódmezővásárhely Orbán Viktortól?” című írásával, mellyel felrúgta a választási eljárásról szóló törvényben rögzített, a jelöltek és a jelölőszervezetek közötti egyenlőségről, valamint a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlásról szóló alapelveket. Most kiderült, emellett egy március 25-i NVB-határozat azt is rögzíti: Márki-Zay Péter egy március 22-i Facebook-videójával is megsértette a jóhiszemű és rendeltetésszerű joggyakorlás alapelvét. Ebben egyébként egy a BFMK-n elhelyezett önkormányzati molinó kapcsán tett kijelentéseivel szándékosan kampánytevékenységet végzett az egyik jelölő szervezet (Tisza Párt) érdekében, egy másik jelölő szervezet (a Fidesz) számára hátrányosan, így „feladva a helyi közhatalom választási kampányban betöltött semleges pozícióját, egyértelműen egy adott jelölő szervezettel szemben, és egy másik melletti támogatóként tűnt fel”.

A jelek szerint tehát a szavakban a jogállamért, a tisztaságért, a tisztességért, a demokráciáért és a nyugati politikai kultúráért síkra szálló Márki-Zay Péter az a polgármester, az a politikus, aki ebben a választási kampányban a legtöbb alkalommal követett el választási jogsértést.

Promenad24
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.