2026 április 9. - Erhard

Faragóné Szénásy Emese: a lovagkereszt a pedagógusi pályának szól

A Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést adományoztak Faragóné Szénásy Emese Máriának, a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium volt igazgatójának és pedagógusnak, melyet március 15-én vehetett át – ennek kapcsán beszélgettünk vele életútja néhány állomásáról, főbb vonulatairól.

Hódmezővásárhelyen, 1943. december 14-én született református pedagógus család első gyermekeként. Édesanyja, Béla Mária – a trianoni tragédia miatt Erdélyből menekült székely család leánya – csicsatéri tanítónő, majd a Szegedi Tanárképző Főiskolán elvégzett tanulmányok után matematika-fizika-kémia szakos tanár Székkutason. Édesapja, Szénásy Gyula – szovjet hadifogságot megjárt – felsőkopáncsi tanyai tanító, majd a Szegedi Tanárképző Főiskolai tanulmányai után biológia-rajz és orosz szakos tanár, valamint a Székkutasi Általános Iskola igazgatója. Ügyszeretetük és a pedagógusi hivatás szépsége áthatotta a családi légkört, tartalmasnak, szépnek tartották ezt a pályát a gyermekeik is, így mindhárman – Emese Mária, Gyula Zsolt, Emőke Sarolta – követték őket a tanári pályán.

Gyermekkorát Székkutason töltötte. Középiskolába Hódmezővásárhelyre a Bethlen Gábor Gimnáziumba járt. Érettségi vizsgái után, 1962-ben felvételt nyert a Szegedi József Attila Tudományegyetem Természettudományi Karára, ahol nagynevű professzorok, tanárok irányításával 1967-ben biológia-kémia szakos középiskolai tanári diplomát szerzett.

Gimnazista és egyetemista korában versenyszerűen kosárlabdázott, előbb a gimnázium, majd a szegedi egyetem (SZEAC, SZEOL) NB II osztályú kosárlabda csapatában. Büszkesége, hogy 1965-ben elnyerte a József Attila Tudományegyetem „Jó tanuló, jó sportoló” kitüntetésének első fokozatát.

1967-ben az egyetemi tanulmányait befejezve Alma Materébe, a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Gimnáziumba került, ahol 35 évet töltött el, a 2002 évi nyugdíjazásáig. Kilenc osztálynak volt osztályfőnöke és vagy száz osztályban tanított biológiát, kémiát. Kimagasló tanulmányi eredmények születtek mindkét tantárgyából, diákjai ott voltak az országos tanulmányi versenyek legjobbjai között.  Osztályaival bejárta az országot, nagy kerékpártúrákat tettek a többnyire református hitű Felső-Tisza vidékén, de kerekeztek Aradra is október 6-án, tisztelegve a 48-as mártírok előtt. Emlékezetes utakat tettek Erdélyben, a Székelyföldön, felkeresték a fontos, magyar kultúrtörténeti emlékeket.

1995-től szerepelt az Országos Szakértői, valamint az Országos Vizsgáztatási Névjegyzékben és hosszú éveken keresztül szakértői, illetve közép- és emeltszintű érettségi vizsgaelnöki feladatokat is végzett.

1969-ben házasságot kötött Faragó Istvánnal, aki Szegeden, majd Hódmezővásárhelyen az NB I-es kosárlabdacsapatok neves és sikeres edzője volt.

Nyugdíjazása után, 2002-ben meghívást kapott a Halásztelki Bocskai István Református Középiskolába biológiát és kémiát tanítani, ahol hét évig, 2009 augusztusáig látta el ezt a feladatot és vezetett két osztályt az érettségire.

Hódmezővásárhelyre hazatérve, 2010. januárban – kisegítésként – felkérték a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium és Szathmáry Kollégium igazgatói munkakörének ellátására 2010. augusztus 15-ig. Az új igazgató megválasztását követően, továbbá két éves óraadó biológia tanárság után végleg elköszönt a Bethlentől.

Faragóné Szénásy Emese hívő református, presbitere a Hódmezővásárhely-Ótemplomi Református Egyházközségnek, ahol Igazgatótanácsi tag is volt. Örömmel és nagy energiával vett részt a rendszerváltozás után újrainduló református iskolák szervezési munkáiban, hasznosítva az oktatás terén szerzett tapasztalatait. 1998-tól szaktanácsadója volt a Református Pedagógiai Intézetnek és szinte minden református iskolát meglátogatott a heti 22-24 órája mellett.

Tagja az Országos Református Tanáregyesületnek, ahol a minőségi református oktatásügy érdekében, valamint az elcsatolt területek egyházi iskoláinak megsegítéséért munkálkodnak, így módja volt megismerni az erdélyi és a kárpátaljai református iskolákat is.

Szolgált a Református Középiskolások Tehetséggondozó Talentum-táborában, Balatonszárszón, tizennégy nyáron át vezette a biológia és természet-környezetvédelmi szekciót.

Publikált a hódmezővásárhelyi Bethlen Gábor Gimnázium évkönyveiben, a Református Nevelésben, valamint a Vásárhelyi példa és a 80 év tanúi kiadványokban természet- és környezetvédelmi, valamint nevelési témákban.

Tagja a Természet és Környezetvédő Tanár Egyesületnek, a Németh László Irodalmi Társaságnak, a Csongrád Megyei Honismereti Egyesületnek, a Tormay Cécile Társaságnak.

1985-ben Kiváló Munkáért, 1998-ban Hódmezővásárhely Nevelésügyének Szolgálatáért, 1999-ben az ökológiai kultúra terjesztéséért Pro Natura Per Naturam – Juhász Nagy Pál Emlékérmet, 2001-ben az Ótemplomi Református Egyházközségtől Pro Shcolae et Ecclesiae, 2003-ban a Magyarországi Református Egyház Zsinatától a református pedagógiai eszménynek a mindennapi pedagógiai gyakorlatba való átültetéséért, elismeréséül a Makkai Sándor – díjat, 2008-ban Hódmezővásárhely városától Pro Urbe díjat kapott, 2021-ben Gizella-díjjal tüntették ki.

Promenad24
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.