A Fidesz-KDNP vásárhelyi frakcióvezetője közösségi oldalán arról ír, Húsvétkor Magyarországon még békében ünnepelhetjük Jézus Krisztus feltámadását.
Húsvétkor Magyarországon még békében ünnepelhetjük Jézus Krisztus feltámadását, akárcsak karácsonykor születését. Európában már nem mindenhol ilyen természetes ez. Mióta kontinensük nyugati felét elárasztották migránsokkal, azok természetes módon magukkal hozták saját kultúrájukat, ami gyökerestől eltér a mi civilizációnktól, a nyugati társadalmak alapját képező közös vallási, erkölcsi és kulturális örökségtől és amit nem is lehet összeegyeztetni azzal. Az asszimilációra ennél fogva semmi esély sincs.
Elévülhetetlen bűnt követtek el Európa jövője ellen azok a politikusok, akik rászabadították kontinensükre ezt a veszedelmet. Nyugat-Európa legtöbb tagállamában – ahol a leggyakoribb újszülött fiúnév már a Mohamed – nemhogy az ünnepeket nem lehet biztonságos körülmények között megtartani, de esténként már az utcára sem mernek kimerészkedni az őslakosok. Nem beszélve azokról a no-go zónákról, ahol egyenesen az életével játszik az, aki betéved oda.
Ne feledjük, hogy a soron következő választásnak az is a tétje, hogy Magyarország megmarad-e migránsmentes és ezáltal biztonságos országnak. Senkinek ne legyen kétsége: Magyar Péter és a Tisza beengedné a migránsokat, kiszolgálva ezzel Brüsszel elvárásait. A Tisza ugyanis annak az Európai Néppártnak a tagja, amelyik a migránsok kötelező szétosztása mellett érvel. A Fidesz ezzel szemben megvédi a migránsoktól az országot és semmilyen migránskvótába nem egyezik bele. Magyarország csak így maradhat meg annak a biztonságos országnak, amelynek csodájára járnak a világ minden tájáról, olyan helyekről, ahol sajnos már visszafordíthatatlan károkat okozott az erőszakos térfoglalás.
Lehet választani!
írja.
