Sikere is volt! – írta közösségi oldalán Orbán Viktor országjárásának Miskolcon tartott beszéde után. Rövid videóban elmondta, Hódmezővásárhely jön.
Hódmezővásárhely jön!
– mondta Orbán Viktor egy rövid beszélgetésben Miskolcra menet, melyet a közösségi oldalán osztott meg. A tankolás közben rögzített párbeszédben elhangzik a helyi benzinkutas részéről az is, hogy akinek esze van, az mind ott lesz a fórumon, és Miskolcon biztos nagy sikere lesz a miniszterelnöknek. – Sikere is volt! – írta a miniszterelnök.
A miniszterelnök országjárása ezen a héten Hódmezővásárhelyen zárul. Orbán Viktor várhatóan ott is tömegek előtt tart majd beszédet. Orbán Viktor hódmezővásárhelyi fóruma vasárnap délután 4 órakor kezdődik a Bessenyei Ferenc Művelődési Központ előtt, ahol az országjárás többi állomásához hasonlóan színpadot építenek majd. A kezdés előtt egy órával Békemenet indul a népkerti székelykaputól a gyűlés helyszínére.
forrás: magyarnemzet.hu
