A rinocérosznak az egész testén nincs összesen annyi vastag bőr, mint Márki-Zay Péternek csak az arcán – üzentek a kormánypárti politikusok Hódmezővásárhely polgármesterének, aki „teázni” hívta a miniszterelnököt.
Közéleti szerepvállalásának kezdete, azaz 2018 óta Márki-Zay Péter politikájának az alfája és az ómegája Orbán Viktor szélsőséges szapulása, a miniszterelnök családjának személyeskedő támadása. Most, hogy a kormányfő vasárnap Hódmezővásárhelyre látogat – ahol 16 órakor a BFMK előtti téren tart nyilvános fórumot –, a polgármester mintha mi sem történt volna, „teázgatni” hívta egy levélben Orbánt. Az ügyben a KDNP és a Fidesz helyi elnöke is kifejtette véleményét.
– Márki-Zay Péter megírta levelét. Orbán Viktorral szeretne találkozni és egyeztetni. Ha már megírta ezt a kamulevelet, akkor kíváncsiságból megnéztem, hogy csak az elmúlt napokban, hetekben, a teljesség igénye nélkül, miket mondott a miniszterelnökre. Íme: köztörvényes bűnöző, hazug gazember, autokrata, diktátor, tolvaj, fő maffiózó, orosz ügynök, rettegő néptribun, stb… De vizionálta Orbánt rács mögé, hasonlította Sztálinhoz, és kiparodizálta amiatt is, hogy a miniszterelnök családját fenyegetés érte. Ezek után felmerül a kérdés: mégis mi a fészkes fenéért ülne le Orbán Viktor Márki-Zayval?
– írta közösségi oldalán Markó Csaba, a vásárhelyi KDNP elnöke, a kormánypártok vásárhelyi közgyűlési frakcióvezetője.
Egyetértett vele Szél István Fidesz-elnök is, aki a városvezető korábbi megnyilvánulásai kapcsán úgy fogalmazott:
„a rinocérosznak az egész testén nincs összesen annyi vastag bőr, mint Márki-Zay Péternek csak az arcán”.
Hozzátette: véleménye szerint eljön még az az idő, amikor a polgármesternek lehajtott fejjel kell járnia Hódmezővásárhely utcáin.
Facebook-oldalán feltette a kérdést: vajon bárki kezet fogna és teázgatna-e olyan emberrel, aki: a fiúgyermekét lebuz..za, aki börtönbe küldené, aki börtönbe küldené a családjával együtt, aki kigúnyolná, mert felhívta az édesanyját, s aki 8 éve folyamatosan és mindenhol gyalázza?
Portálunk a következő napokban szemelvényeket közöl abból, mit mondott az elmúlt nyolc évben Márki-Zay Péter Magyarország miniszterelnökéről, milyen viselkedést engedett meg magának Orbán Viktorral szemben. Előre felhívjuk a figyelmet, összeállításunk a gyomorforgató, durva, felkavaró részletektől sem lesz mentes!
