Maroslele polgármesterével az elmúlt időszakról és a település jövőjéről beszélgettünk annak kapcsán, kit látna szívesen április 12 után a térség országgyűlési képviselőjeként.
A polgármester elmondta, régóta ismeri Czirbus Gábort a Fidesz-KDNP képviselőjelöltjét, hiszen munkakapcsolatuk jóval korábbra nyúlik vissza az elmúlt néhány hónapnál. Felidézte, hogy már 2013-ban közös projektet indítottak: akkor tartott először prevenciós előadást gyermekeknek a makói Hagymaházban, amelynek egyik fő támogatója Czirbus Gábor volt. Hozzátette, hogy a kistérségi társulásban – ahol Czirbus Gábor jelenleg elnökként tevékenykedik – szintén több alkalommal segítette a munkájukat.
Kiemelte a közlekedésbiztonság ügyét is: tavaly év végén több társulási ülésen tárgyaltak a településen áthaladó gyorsforgalom lassításáról, és kérte Czirbus közbenjárását.
A közös munka eredményeként 12 millió forintos pályázati forrást nyertek trafiboxok beszerzésére.
A polgármester Czirbus Gábort konstruktív és lelkiismeretes embernek nevezte, és úgy fogalmazott, egyértelműen érződik rajta az a törekvés, hogy szeretné megállni a helyét. Hangsúlyozta, hogy az elmúlt tíz–húsz évben kiváló együttműködés alakult ki Lázár János országgyűlési képviselővel, miniszterrel, amelynek eredményei jól láthatók a település fejlődésében.
A település előtt álló feladatok közül két területet emelt ki: az utak és a járdák fejlesztését. Rámutatott, hogy a magas születésszám – tavaly 33 gyermek született, ami rekordnak számít – és a beköltözők növekvő száma is bizonyítja, hogy Maroslele vonzó település. Ugyanakkor az építkezések és beruházások az útalap nélküli utakat jelentősen igénybe veszik, ezért az úthálózat és a járdák korszerűsítése elengedhetetlen. Hozzátette, hogy az önkormányzat eddig főként pályázati forrásokból tudott ilyen fejlesztéseket megvalósítani, saját forrás erre nem áll rendelkezésre,
ezért ebben is számítanak a támogatására.

A polgármester ugyanakkor hangsúlyozta, hogy panaszra nincs okuk, hiszen a tavalyi évet sikeresen zárták pályázati szempontból is. Megvalósul a közvilágítás korszerűsítése, ami jelentős előrelépés. Folyamatban van az önkormányzati ingatlanok energetikai fejlesztése is: az iskola konyháján már befejeződött a napelemek telepítése, a faluházban zajlik a nyílászárók cseréje, korábban pedig kazáncsere is történt. Hangsúlyozta, hogy ezek a beruházások hosszú távon tehermentesítik a költségvetést, hiszen az így megtakarított összegeket más fontos célokra lehet fordítani. Kiemelte azt is, hogy továbbra is térítésmentesen biztosítják a közösségi tereket a helyi civil szervezetek számára.
A közeljövő terveiről szólva elmondta, hogy a Versenyképes Járások Program második ütemében a temető infrastruktúrájának további fejlesztését tervezik. Felidézte, hogy 2020-ban a temető volt az első jelentős beruházásuk: akkor járdát építettek, kiépítették a vízhálózatot és LED-lámpákat telepítettek, részben pályázati forrásból, részben közösségi összefogással. Most urnafal építését tervezik, hogy ezzel is csökkentsék a családok terheit.
Végezetül kitért arra is, hogy a település kedvező helyzetben van a foglalkoztatottság szempontjából, jelenleg 12 közfoglalkoztatott dolgozik Maroslelén. Az ő munkájuk megkönnyítése érdekében új gépi eszköz beszerzését tervezik, amely kiváltja a nehéz kézi munkát, és hatékonyabbá teszi a mindennapi feladatellátást.
