A Magyar Munkáspárt egy 22 éves joghallgatót indít a Csongrád-Csanád vármegyei 04-es számú egyéni választókerületben. Hegyi Adrián egy négygyermekes munkáscsalád legidősebb gyermeke.
Hegyi Adrián a Szegedi Tudományegyetem másodéves joghallgatója, és már négy éve tagja a Munkáspártnak. Úgy véli, jelenleg ez az egyetlen valóban baloldali politikai erő Magyarországon.
Elmondása szerint programjuk középpontjában az állami egészségügy megerősítése áll a magánegészségüggyel szemben. A makóiak és a környéken élők saját tapasztalataik alapján érzékelhetik az állami egészségügy alulfinanszírozottságát. Céljuk, hogy Makón önálló, független kórház működjön, amely teljes mértékben képes kiszolgálni a lakosság igényeit.
A jelölt kiemelte, szeretnék elérni, hogy a 65 év felettiek térítésmentesen juthassanak gyógyszerekhez. A lakhatási problémák megoldására egy állami bérlakásépítési programot javasolnak, amely évente húszezer új lakás felépítését irányozza elő. A Munkáspárt a magyar mezőgazdaság megerősítését is célul tűzte ki, és azt szorgalmazza, hogy a termőföldek többsége állami tulajdonban legyen, mivel véleményük szerint jelentős területek kerültek külföldi kézbe, ami kiszolgáltatott helyzetet teremtett az ország számára. Emellett adómentessé tennék a minimálbért, valamint bérplafont vezetnének be, amely szerint senki sem kereshetne a minimálbér tízszeresénél többet. A vasúti közlekedés fejlesztését is fontosnak tartják: terveik között szerepel, hogy Makót tram-train, azaz vasútvillamos kötné össze Szegeddel.
„Békét akarunk” – hangsúlyozta a politikus. Külpolitikai álláspontjuk szerint nem támogatják Ukrajna NATO-csatlakozását, és nem pártolják az Európai Unióhoz való csatlakozást sem – sem a rendes, sem a gyorsított eljárás keretében. Ezzel párhuzamosan szorosabb együttműködést kívánnak kialakítani a BRICS-országokkal, hogy az ország ne kizárólag az EU-tól függjön, hanem több irányba is nyisson és új szövetségeseket találjon.
A BRICS-csoportot eredetileg Brazília, Oroszország, India, Kína és Dél-Afrika hozta létre, azóta azonban a szövetség további országokkal bővült.
Forrás, fotó: mindigmako.hu
