2026 február 27. - Ákos, Bátor

Ferenczi Gábor egy másik országban él?

Képmutatásból jeles! Azzal kampányol, hogy működő, fejlődő országot akar, közben az elmúlt években minden támogatást felvett, amit a kormány biztosított a családoknak, s jól megszedte magát a szárnyaló ingatlanpiacról.

A Gyűrűk Ura hőseként próbálta magát előadni Magyar Péter makói fórumán a Tisza Párt országgyűlési képviselőjelöltje. A hódmezővásárhely-makói körzetben induló ingatlanos, Ferenczi Gábor a várakozásaiktól messze elmaradó, mintegy háromszáz fős közönség előtt arról értekezett, hogy szerinte Magyarországon semmi sem működik, de majd ő biztosítja a haza fejlődését, ha bekerül az országgyűlésbe. Csoda, hogy kibírta alatta a színpad, pedig össze is omolhatott volna… Miről nem beszélt, miről hallgatott a képmutatás bajnoka?

default

Magyarország előre megy, nem hátra!

Kezdjük rögtön a legnagyobb hazugsággal! Ferenczi állításaival szemben a Fidesz-kormány tizenhat évében jelentős fejlődés történt az élet gyakorlatilag valamennyi területén. A gazdasági növekedés dinamikus volt, a Covid utáni évben, 2021-ben 7,1 százalékos történelmi rekordot ért el, a lendületet csak a háború tudta megtörni. Magyarország soha nem látott aranytartalékkal rendelkezik. A magyar kormány elérte, hogy továbbra is olcsó orosz energiahordozókat szerezhessünk be, aminek köszönhetően Európa legkisebb rezsijét fizetjük!

Fejlődő egészségügy

A Ferenczi által szapult, lesajnált egészségügyben óriási beruházások valósultak meg. Amíg a baloldal 2010 előtt súlyos összegeket vont ki, szétvert, leépített, a Fidesz tízezer milliárdokat fektetett az ágazatba. Közel száz kórház, több mint ötven szakrendelő, több mint hatszáz orvosi rendelő és száznál is több mentőállomás újult meg, az eszköz- és műszerbeszerzéseket már nem is említve. A történelmi léptékű orvosi béremelés mellett a szakdolgozói jövedelmeket is jelentősen növelte a kormány. A jobboldal komoly erőfeszítéseket tett a vidéki kórházak modernizálásáért, miközben éppen a Tisza tervei között szerepelhet azoknak a leépítése, bezárása itt a térségben is.

A Fidesz a vidék, a Tisza a budai elit pártja

A vásárhely-makói térség kistelepülésein élők pontosan tudják, hogy a tiszás jelölt nem mond igazat, amikor a vidék leépítéséről, kiüresítéséről hangoskodik. Hiszen a Fidesz-kormány stratégiai ágazatként tekintett ezen kis községek fejlesztésére, a vidéki emberek életminőségének javítására. Ezt szolgálja többek között a Magyar Falu Program, a közúthálózat folyamatos korszerűsítése, ezer kilométer gyorsforgalmi út és autópálya építése, az ország- és vármegyebérlet bevezetése is.

Családtámogatások forever

13. és 14. havi nyugdíj, megduplázott családi adókedvezmény, CSOK, Babaváró, GYOD, GYED Extra, SZJA-mentesség 25 év alatt és a gyermekeket nevelő édesanyák számára, ingyen tankönyv, ingyen étkeztetés, pedagógusi béremelés, otthonfelújítási támogatások, rengeteg felújított iskola, óvoda, bölcsőde, tanuszodák, tornacsarnokok, tantermek. A sort még nagyon hosszan lehetne fejlődni. Magyarország 2010 óta működik és fejlődik.

Ferenczi Gábor a Fidesz-kormány nyertese

Ferenczi Gábor pedig hazudik, mert pontosan tisztában van ezzel. Ő maga ugyanis kiemelt haszonélvezője az ország gyarapodásának. A négygyermekes makói ingatlanos és családja lényegében minden támogatást felvett, minden kedvezménnyel élt az elmúlt években, amit a Fidesz biztosított. Új építésű, takaros makói családi házukat a CSOK igénybe vételével húzták fel, s kormányzati támogatások segítségével korszerűsítették. A nagycsaládosoknak járó támogatásnak köszönhetően vásárolhatták hétszemélyes családi autójukat is. A famílián belül többen is élvezik a jelentősen megemelt pedagógusbéreket, az édesanya a négy gyermeke után ráadásul SZJA-mentesen. A Fidesz-kormány politikájának révén fellendült makói turizmusra, idegenforgalomra repülhettek rá Ferencziék legalább 250 milliót érő makói családi ingatlanvagyonuk további elemeivel, a Hagymatikum Gyógyfürdővel szembeni társasházban található Admiral Apartmannal és a belvárosi K26 Rendezvényházzal. Miközben ezek is jól jövedelmeztek számukra, a szárnyaló ingatlanpiacról is megtömhette a zsebeit a tiszás lakáskereskedő. Aki ha pénzt kereshet rajtuk, a jelek szerint nem olyan finnyás a kormányzati kedvezményeket illetően. Ingatlanközvetítői oldalán ugyanis rendszeresen reklámozza kedvező vásárlói lehetőségként a CSOK, CSOK+, Babaváró, Otthon Start programokat, míg politikusként kritizálja és támadja azokat.

Apropó, Otthon Start: Ferenczi hatalmasat hazudott arról is, hogy a mai fiatalok számára a saját otthon elérhetetlen álom. Hiszen ingatlanosként ő maga is ajánlja az Otthon Start Programot, mely a rendszerváltás óta a legnagyobb, európai szinten is egyedülálló állami otthonteremtési támogatás az elsőlakás-vásárlóknak. Akiken – tegyük hozzá – a makói Tisza-jelölt is jól kereshet a kormányzati kedvezményt meglovagolva.

A mesterhármas: Von der Leyen, Weber és Magyar Péter – a magyar érdek ellen

Persze nem csak erről hallgatott mélyen a makói fórumon Ferenczi és az őt „kólás dobozként” kezelő tiszás főnöke, Magyar Péter. Egy szót sem ejtettek arról, milyen kül- és geopolitikai irányt követnének a forrongó világban, hogy milyen paktumot kötött a Tisza nemrég Münchenben a háborúpárti nyugat-európai, brüsszeli politikusokkal. Nem szóltak arról, miért küldenék a magyarok pénzét a háborúba, és sodornák ezzel veszélybe a családtámogatásokat, a nyugdíjakat vagy a gazdáinknak járó forrásokat. Nem ítélték el szövetségük, Zelenszkij Ukrajnáját, mely elzárta a Barátság vezetéket, az olajblokáddal nyíltan fenyegeti a magyar kőolajellátás biztonságát, s azon mesterkedik, hogy káosz, üzemanyaghiány és 1000 forintos benzinár legyen idehaza. Lapítottak annak kapcsán is, hogy ha hatalomra jutna, a Tisza a háborúpárti kórus magyarországi leányvállalataként azonnal követné a brüsszeli parancsot az ukránok és a háború támogatásával, Ukrajna európai uniós felvételével, az ukrán mezőgazdasági termékek beáramlásával kapcsolatban. Szívfájdalom nélkül mondanának le az olcsó orosz energiáról, azzal együtt a rezsicsökkentésről – és persze hazánk szuverenitásáról is.

Korábban már elkotyogták: minderről most nem beszélnek. Majd április 12-e után. Előbb választást akarnak nyerni. Ha hagyjuk.

Borítókép: Ferenczi Gábor hivatalos Facebook-oldala

Promenad24
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.