TBC megbetegedést igazolt vissza a vizsgálat a Hódmezővásárhelyi Szent István Általános Iskola egyik pedagógusánál, aki az intézmény mindkét telephelyén tanított.
A hírt Takács Péter egészségügyi államtitkár és a tankerület is közölte, valamint megkezdték az intézkedést. Járványügyi beavatkozásra egyelőre nincs szükség. A védekezés és a kontaktszemélyek vizsgálatát a vármegyei kormányhivatal és a főispán irányításával végzik.
Az iskola dolgozói és diákjai közül mintegy 250 főt fognak szűrővizsgálaton vizsgálni, annak érdekében, hogy kizárják a betegség terjedését. Közülük kicsivel több mint 60-an kerültek közelebbi kapcsolatba a pedagógussal. A szűrés végeztével csak azoknak kell karanténba vonulni, akiknél továbbadásra mutatható ki a TBC kórokozója. A gyermekeket vérvizsgálatnak, a felnőtt érintetteket tüdőröntgennek vetik alá.
A TBC elleni BCG-oltás kötelező védőoltás, amelyet Magyarországon 1954 óta minden újszülött megkap még a kórházi tartózkodás alatt. A bal vállba adott, élő, gyengített baktériumot tartalmazó vakcina hatékonyan véd a súlyos csecsemőkori tbc-formák (pl. agyhártyagyulladás) ellen. A gyermekkorban kapott védőoltás megnyugtató védelmet nyújt a későbbi életszakaszban is, ám nem zárható ki a baktérium más variációi, módosulásai miatti fertőzés, ezért van szükség most a szűrésre.
Az iskolában kedden késő délután szakemberek adnak tájékoztatást a továbbiakról.
korábban írtuk:
TBC megbetegedést igazoltak az egyik vásárhelyi iskola dolgozójánál!
