2026 február 2. - Karolina, Aida

Szél István: Tisza-rezsi vagy Fidesz-rezsi, ez itt a kérdés!

Hétfőhöz 70 napra járulunk az urnákhoz, amikor eldöntjük, hogy a következő négy esztendőben ki alakíthat kormányt Magyarországon. A választási kampány ugyan csak február 21-én indul hivatalosan, de már jórészt ismerjük a jelölteket a Hódmezővásárhelyt és Makót is magában foglaló választókerületben. A választási csatában szerepet kapnak a médiumok, az aspiránsok és természetesen az őket indító pártok is. Mindezekről Szél Istvánt, a Fidesz hódmezővásárhelyi elnökét kérdeztük.

– Sokak szerint a Hódpress leplezetlenül beállt a Tisza Párt jelöltjének kampányába. Ön szerint egy önkormányzati, közpénzből fenntartott médiumnak feladata-e bármilyen pártot támogatni?

Sz. I.: Nyilván nem, de jelenleg egy ellenzéki propagandagépezetként működő portálról beszélünk.  Kérdéseket vet fel, hogy a Hódpress, mint a vásárhelyi adófizetők forintjaiból fenntartott médium, miként adhat hírt egyébként nem is sajtónyilvános Tisza párti fórumokról. Ez felháborító és felveti a hűtlen kezelés gyanúját. Mindeközben Ferenczi Gábor, a párt helyi jelöltje a bárki által látogatható lakossági fórumra nem engedi be a Makói Városi Televíziót. Nem értem, hogy a Márki-Zay Péter körül évek óta hemzsegő és rendre nyertes vállalkozók miért nem dobtak össze már pénzt a polgármesternek egy saját médiumra annak ellenére is, hogy nyilván neki is lehet még korábbról félretett dollárja. Persze a közöst könnyebb költeni…

– Ha már szóba került: a Fidesz-KDNP jelöltje, Czirbus Gábor nyílt fórumokat tart, míg tiszás ellenfele, Ferenczi Gábor legutóbb valóban kitiltotta fórumáról a Makói Városi Televíziót. Erről mi a véleménye?

Sz. I.: Azt látom, hogy Czirbus Gábor bárkit szívesen lát a fórumokon, Ferenczi Gábor pedig gyakorlatilag arcellenőrzést tart, jól megválogatják, ki léphet be és ki nem. Amíg Czirbus Gábor jól láthatóan mások képviseletére törekszik, addig Ferenczi Gábor csak a sajátjára, s persze a zsebe megtömésére. A televíziósok kitiltása pedig nonszensz, ez Ferenczi jellemére vall. Érdekes hozzáállás ez, mint amiként a jelölt személye is az, hiszen Ferenczi Gábor olyan figura, aki a Fidesz-időszak legnagyobb kedvezményezettjei közé tartozik. A kormányzati intézkedéseknek köszönhetően jelentős családtámogatásokat használhatott ki, a felesége pedagógusként komoly béremelésben részesült, ingatlanosként pedig szép pénzt kereshetett a fejlődő és szintén sok támogatást kapott piacon. Ő egy sértett ember, de ettől még a Fidesz vezette kormány intézkedéseinek nagy nyertese, mint egyébként a vásárhelyi polgármester is.

– Fidesz-elnökként mit gondol arról, amikor Márki-Zay Péter bírálja, sőt sokak szerint sértegeti a jobboldali szavazókat, s mit tanácsol a kormánypártok szimpatizánsainak, hogyan viseljék el ezeket a megnyilvánulásokat?

Sz. I.: A polgármester ilyen jellegű megnyilvánulásait pszichikai abuzálásnak tekintem. Ez a fajta frusztráció már az orvosi segítségnyújtás kérdéskörébe tartozik. Többször írtam már, aggódom a mentális állapotáért. Ő sportot űz abból, hogy a vele egyet nem értőket molesztálja, sőt virtuális kivégzőpadra is állítja minden egyes nap, kitéve a felhergelt követőinek. Azt biztosan állíthatom, hogy hamarosan lehajtott fejjel fog járni Hódmezővásárhelyen, mint amiként a 2022-es országos bukás után is. Azt javaslom a jobboldaliaknak, hogy ennek tudatában ítéljék meg Őt.

– Gyöngyösi Ferenc alpolgármester többször megemlítette Önt videóiban megvágott felvételeket használva. Felveszi a kesztyűt?

Sz. I.: Dehogy veszem fel. Gyöngyösi Ferenc elévülhetetlen érdemeket szerzett a szánkózódomb kialakításában.

–  „A kampányban mézesmáz, a háttérben megszorítás” – fogalmazott annak kapcsán, hogy Magyar Péter egyik volt bizalmi embere beismerte: a Tisza Párt eddig letagadott „konvergenciaprogramja” tényleg adóemelésekre, új terhekre épül. A Tisza nemrég kapott büntetést az Európai Néppárttól, miért olyan biztos benne, hogy mindenben a brüsszeli elvárásokat követnék, ha kormányra kerülnének?

Sz. I.: Csercsa Balázs – ő a Tisza minap kiugrott embere – elég egyértelműen lerántotta a leplet Magyar Péter hazugságairól. De ez nem meglepő: a Tisza elnöke éppen itt Hódmezővásárhelyen, tavaly március 5-én mondta ki, hogy szerinte a rezsicsökkentés humbug. Mindenki gondolkozzon el ezen, pláne a mostani kemény tél vége felé, amikor a kormány még ezen felül is kedvezményt jelentett be. Tehát azt mondom, hogy mindenkinek mérlegelnie kell, hogy 2026 decemberében Tisza-rezsit vagy Fidesz-rezsit szeretne fizetni. Sőt, nem igazán kérdés, hogy Magyar Péter teljesítene-e mindent, amit Brüsszel kér, hiszen eddig is ezt tette. Ha egymás mellé állítjuk őt és Orbán Viktort, egyértelműen látszik, hogy ki az, aki nem tud ellent mondani Brüsszel követeléseinek. És ez az ember Magyar Péter.

– Ön szerint miért a Fidesz a biztos választás – avagy mi az idei választás tétje?

Sz. I.: A kérdés az, hogy a kiszámíthatót kiszámíthatatlanra, a biztosat a bizonytalanra érdemes-e felcserélni. Szerintem nem. Sőt: egy háborúban álló ország szomszédjaként semmiképpen sem.

– Bár az aláírásgyűjtés csak február 21-én kezdődik, a kampány lényegében már gőzerővel folyik országosan és a vásárhely-makói körzetben is, ahol a hírek szerint Ön Czirbus Gábor, a Fidesz-KDNP jelöltjének kampányfőnöke? Milyen jelöltnek, milyen embernek tartja őt, miért lenne jó képviselője ennek a választókerületnek az Országgyűlésben?

Sz. I.: Ez a negyedik olyan országgyűlési választási kampány, melyben ilyen szerepem van. Mindegyiket megnyertük és most sem lesz másként. Czirbus Gábort nagyon régóta ismerem. Jó ember, olyasvalaki, aki az emberek hétköznapi problémáival, akár kicsinek gondolt gondjaival is szívesen foglalkozik, ám a nagy ügyek iránt szintén nyitott. Kitartóan és szívósan dolgozik. Komoly esély van arra, hogy a Fidesz győzelme után nem egy, hanem két ember is erős képviseletet biztosít majd ennek a választókerületnek. Ez hatalmas előnyünk lehet!

– Hogyan fogadják önöket, milyen hangulatot tapasztal a választókerületben a fórumokon, a pultozásoknál, a kopogtatások alkalmával?

Sz. I.: Abszolút pozitív fogadtatással találkozunk, elszántak a fideszes szavazók. Sőt, a tévhitekkel ellentétben nagyon sok fiatallal is találkozunk, akik a Fideszre fognak szavazni.

– Ön szerint milyen szempontokat mérlegelnek az itt élők, s mi alapján döntik majd el, kire húzzák az ikszet április 12-én?

Sz. I.: Ezek közül a tapasztalat a legfontosabb. Olyan ember kell, aki már régóta részt vesz a közéletben, magyarul tudja, hogy mikor, hol és melyik ajtót kell kinyitni, sőt még az ajtó nyitási irányát is ismeri. A választók ügyei ugyanis így lesznek megoldva. És ők a legfontosabbak.

Promenad24
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.