Viccnek indult, segítség lett belőle: a firkás pulcsikból és a többi DPK-termékből befolyt összegből eddig 50 millió forint gyűlt össze, amit a kárpátaljai KEGYES Alapítványnak ajánlunk fel a közmédia Jónak lenni jó! kampányában – írta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap délután a Facebook-oldalán.
Ha egy országnak nagy a szíve – kezdte bejegyzését a kormányfő, majd hozzátette: és itt még nincs vége. A virágos rajzos pulcsira ma még lehet licitálni.
„Kérem, tegyék meg a téteket, mert minden forint jó célra megy”
– fogalmazott Orbán Viktor.
A bejegyzéshez feltöltött videóban látható, amint a kormányfő épp egy virágot rajzol a licitre felajánlott Mesterterv-pulóverre.
„Ezt, amiket most aláírok, ezek dedikáltak, és csak harmincegynéhány van belőle. És ezeket is meg lehet vásárolni. Olyan, mint a telefonhívás, emeltáras” – jegyezte meg a kormányfő.
A videóban Rákay Philip egy 50 millió forintos jelképes csekket is bemutat, amelyet a KEGYES Alapítvány kap a Digitális Polgári Köröktől. „Azért ez nem gyerekség” – jegyezte meg, hozzátéve: azért ez komoly a Mesterterv-pulcsikból.
Orbán Viktor hangsúlyozta: a semmiből csinálni valamit, az nagy dolog. „50 milliót csinálni a semmiből, az valami”
– jegyezte meg.
Szabó Zsófi műsorvezető hozzátette: és még tart a licit a pulóverre, tehát az még nincs benne.
MTI
