2025 december 22. - Zénó

Lázár János: békét kívánunk Magyarországnak és minden magyarnak

Egy ilyen év karácsonyán a béke mellé békességet is kívánhatunk – jelentette ki az építési és közlekedési miniszter vasárnap este a negyedik adventi gyertya meggyújtásán Makón. A térség országgyűlési képviselője a szeretet lángjának fellobbantásakor hangsúlyozta: az ünnep idején a békesség legyen erősebb, mint a szembenállás és a különbözőség.

– Évek óta nagy hagyomány ebben a városban, hogy közösen várakoznak adventkor és várják a karácsonyt, másrészt összegzik az évek eredményeit, így a 2025-ös esztendő is összegzés előtt áll. Szeretnék gratulálni az elért közös eredményekhez, sikerekhez, és mindahhoz, amit Makó polgárai ennek a településnek a jövője, fejlődése és gyarapodása érdekében közösen összehoztak, előállítottak, megvalósítottak, vagy éppenséggel előkészítették a következő esztendőt – kezdte ünnepi köszöntőjét Lázár János.

A miniszter hozzátette: a 2025-ös karácsonyt beárnyékolja, hogy tőlünk nem is olyan messzire naponta legalább ezer ember hal meg egy háborúban. A mögöttünk hagyott egy esztendőben 365 ezer huszonéves keresztény fehér fiatal veszítette életét abban a háborúban, amit az ukránok és az oroszok egymással vívnak.

– Egy országnyi, egy városnyi, egy nagy közösségnyi veszteség megrendítő dolog, függetlenül attól, hogy melyik oldalon áll az ember. Egy háború bizonytalanná teszi nem csak a jövőt, hanem a távolabbi idősávot is. Ezer fiatal hal meg naponta ebben a háborúban, amelyet ahelyett, hogy a karácsonyhoz közeledve a béke jegyében befejeznének vagy befejeztetnénk, még jó anyagot is adunk hozzá, mi, európaiak – fejtette ki a politikus.

A vásárhelyi és a makói térség országgyűlési képviselője szerint ezért a legtöbb, amit kívánhatunk, az a béke.
– Magyarországnak és minden magyar embernek békét kívánunk 2025 karácsonyán, 2026-ra és a következő évtizedre is. Nagyon remélem, hogy azok a jóslatok, amelyek a háború korszakát hozhatják, tévedésnek bizonyulnak majd, és a következő tíz esztendőben nem kell sorkatonai szolgálatot bevezetni, nem kell fegyverkezni és nem kell a konfliktusok kezelésére katonai erővel felkészülni. Sőt, azt kívánhatjuk, hogy ami zajlik, mihamarabb véget érjen – hangsúlyozta.

Rámutatott: 2025 egy nagyon nehéz, izgalmas, termékeny, eredményes és politikai vitákkal teli év volt, ezért a béke mellé békességet is kívánhatunk.

– Egy olyan világban élünk, ahol a társadalom egymásnak feszül. Számos közéleti téma osztja meg nemcsak a világot, hanem a magyar társadalmat is: az emberek egymással szembenálló véleményt, meggyőződést képviselnek, egymással szemben élő világban léteznek és egymással szemben álló hitben élnek. A makói társadalomban, közösségben is nagyon sok egymásnak feszülés van, ami lehet, hogy hasznos és termékennyé válik, de karácsony idején mindenféleképpen azt kívánhatjuk mindannyiunknak és magunknak, hogy a békesség erősebb legyen, mint a szembenállás és a különbözőség – hangsúlyozta Lázár János.

Véleménye szerint az ünnep idején egymásnak feszülés helyett békejobbot kell nyújtani egymásnak, valamint megölelni egymást, és arra gondolni, hogy magyarok vagyunk, ami előrébb való minden szembenállásnál.

Promenad24
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.