A Szeretem Vásárhelyt Egyesület nem először lép az Aranyossy támogatói sorába, idén a Kincses Vásárhely 2026 elnevezésű naptár bevételét ajánlotta fel az intézménynek a civil szervezet.
Az idén nyolcadik alkalommal kiadásra kerülő naptár mindig jótékony célt szolgál, jelentette ki Juhász Tünde elnökhelyettes azon az ünnepélyes alkalmon, amikor jelképesen pár példányt átadott az intézménynek.
A naptár december 8-tól a már megszokott helyszíneken és a tavalyi áron megvásárolható lesz, kiegészülve a célintézménnyel. Elhangzott, remélik, sok cég, vállalkozás, magánszemély dönt úgy, hogy naptárvásárlásával egy jó ügyet is támogat, ha a rendelkezésre álló 700 példányból kér.

A naptár ezúttal – mint korábban többször – Vásárhely és környékének épített és természeti értékeit jeleníti meg jó szemű helyi fotósok kameráinak lencséin keresztül.
Több mint egy éve már az egykori mártélyi iskolaépületben alakított ki telephelyet a vásárhelyi Aranyossy Ágoston Református Óvoda, ahol több mint 40 gyermek és 15 dolgozó lelt új, második otthonra.

Csordás-Makó Ildikó intézményvezető elmondta, nagyon hálásak a felajánlásért. Az előző együttműködés hatására egy fényterápiás szobát alakítottak ki, mely azóta is hasznos funkciót lát el, most pedig egy fészekhintát szeretnének vásárolni, mivel nemcsak jó szórakozás, de nagyszerű fejlesztő eszköz is.


