Sikeresen kiemelték az Algyői Szabadstrandnál a Tiszába beleesett személygépkocsit a Szegedi Vízimentő és Tűzoltó Szakszolgálat (SZVTSZ) több napos akciója során – adta hírül közösségi oldalán a szervezet.
Az eset november 21-én történt, amikor a Csongrád-Csanád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Műveletirányítási Központja riasztotta a szakszolgálatot a sodródó jármű miatt.
A mentés első napján, november 21-én délután a szakszolgálat két fővel hajóval, illetve két fővel gépkocsival indult Algyőre, hogy szonár segítségével felkutassák az autót. A vízirendészet járőrhajójával átvizsgálták a Tisza feltételezett szakaszát, de a gépkocsit ekkor még nem találták meg.
A keresést november 24-én folytatták, és 12:45-kor a SZVTSZ hajója a Szent Anna Kikötő pontonjánál, mintegy 8 méter mélyen megtalálta a járművet, és rögzítette annak GPS-koordinátáit.
A következő nap, november 25-én a Harcs Búvárszolgálat búvárai lemerültek, megerősítették a gépkocsi helyét, és kötelet rögzítettek hozzá. A viharos idő és a Tiszán szokatlan hullámzás miatt azonban a jármű azonnali kiemelésére ekkor nem került sor.
A mentőcsapatnak először december 1-jén sikerült előkészítenie a kiemelést: két árvízi mentőhajót katamaránná szereltek össze, bakdarut rögzítettek, melyet az Inox&More Kft.-vel közösen terveztek és építettek meg.

A tényleges kiemelés december 2-án zajlott. A búvárok, a tűzoltók és a szakszolgálat tagjai az összeállított úszómű segítségével rögzítették a gépkocsit, és a mederből fokozatosan a felszínre emelték.
A feladatot nehezítette a megnövekedett sodrás, valamint az áradó folyó által szállított uszadék, de a csapat sikeresen partra juttatta az autót, ahol a tűzoltók csörlő segítségével kerekeire fordították, majd a tulajdonosnak átadták.
A műveletet az Alsó-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Ativizig) két munkatársa felügyelte, hogy az autóban lévő üzemanyag, kenőanyagok és akkumulátor ne szennyezze a folyót.
A többnapos akcióban önkéntes alapon dolgoztak a különböző szakemberek és szervezetek.
Résztvevők:
- Budapest XIII. kerületi Tűzoltó-parancsnokság Harcsa Búvárszolgálat: 3 búvár
- Szegedi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság: 4 tűzoltó
- Kajner Gyula, Inox&More Kft. tulajdonosa, hajóvezető
- Egyed Krisztián, szonár kezelő
- Szegedi Vízimentő és Tűzoltó Szakszolgálat tagjai: (Ábrahám Gergely, Bodó Balázs, Házi Ábel, Kocsis-Tóth Barnabás és Kocsis-Tóth Barnabás matrózok; Feith Dániel gumicsónak-vezető; Házi Ervin összekötő búvár; Mulati Árpád és Süli Csaba csörlőkezelők; Seller András mentésvezető, Seller László hajóvezető.
forrás és teljes cikk: pecaverzum
https://pecaverzum.hu/aktualis/masfel-het-utan-sikerult-kiemelni-a-tiszaba-esett-autot-algyonel–fotokkal-videoval?fbclid=IwY2xjawOeNv9leHRuA2FlbQIxMABicmlkETFrRjg4bVJBYzY0QWd6bTFhc3J0YwZhcHBfaWQQMjIyMDM5MTc4ODIwMDg5MgABHvwKZHdXwgh3JkTBaI9Gg7IQ0E9SXCSNw_DeiEsNis7E6yIxzpUJjSMd19Wu_aem__DVdea6upBCx9CgfweUVng

