2025 december 5. - Vilma

Márki-Zay Péter: jól jártak a vásárhelyiek az áremeléseinkkel, mert lehetett volna több is

A vásárhelyi polgármester szerint a közgyűlés által hozott ár- és adóemelések ellenére abszolút megfizethetők maradnak a díjtételek a városban.

Mint arról többször is beszámoltunk, jelentős adó- és áremeléseket fogadott el múlt héten a vásárhelyi közgyűlés. 2026. január elsejétől növekszik például az építmény- és a telekadó, drágább lesz az önkormányzat által biztosított közétkeztetés, a Nyugdíjas Lakóparkba való beköltözés, az idősotthon napidíjai, valamint a házasságkötés és a mártélyi csónakkikötés is.

– Ismét jól járt Hódmezővásárhely. A fideszes képviselők ugyan távolmaradásukkal tiltakoztak az ellen, hogy a közgyűlésünkön mi is módosítottunk a vásárhelyi adómértékeken és a díjakon, de ezek még mindig abszolút megfizethető szinten maradtak – mondta vasárnap esti élő videójában Márki-Zay Péter. A polgármester szerint az, hogy például a csónakkikötés díját évente 5 ezer forintról 10 ezer forintra emelik, senkinek nem okoz szociális problémát.

Hozzátette: az adómértékeket átlagosan 6,7 százalékban emelték, míg a kormány 14,2 százalékos építmény- és telekadó emeléssel számol az országban. Márki-Zay Péter szerint Vásárhely ezért iszonyatosan jól járt, mert egy feltételes prognózissal ellentétben Vásárhelyen csak fele annyival emelték az adókat.

Azt azonban nem említette a településvezető, hogy a mostani áremelési csomag mellett 2024. november elsejei és 2025. január elsejei hatállyal is döntöttek drágulásokról. Ennek következménye az, hogy míg tavaly nyáron még óránként 250 forintért lehetett parkolni a városban, most 320-ért, jövőre pedig 400-ért. De ugyanez elmondható az idősek otthonának napidíjairól is, ami tavaly nyáron még 4800 forint volt, januárban pedig 6300 forint lesz. A közétkeztetés pedig három év alatt harmadszor drágul, most éppen 8 százalékkal.

Az árnövekedések tehát folyamatosak, a Fidesz-KDNP frakciója ezért is fogalmazta meg több alkalommal azt, hogy Vásárhely az ár- és díjemelések városa.

Borítókép: Archív

Promenad24
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.