2025 december 6. - Miklós

Élet a Földön, élet az űrben – Rekordszámú alkotás a Tiszta Szívvel jubileumi pályázatán

Soha nem volt még ilyen népszerű a Tiszta Szívvel Egyesület és Alapítvány rajzpályázata: összesen 149 alkotás érkezett a felhívásra. A huszadik alkalom témáját Kapu Tibor űrutazása adta.

Két évtizede szólítja meg rajzpályázattal a város óvodásait és általános iskolásait a Tiszta Szívvel. A legjobb alkotások készítőit pénteken délután díjazták a Hódmezővásárhelyi Művésztelepen, ahol 34 művet állítottak ki az alkotások közül.

– A jubileumi pályázatra ismét egy csodálatos és aktuális témát választottunk: Élet a Földön, élet az űrben címmel Kapu Tibor magyar űrhajós űrutazását kellett a gyerekeknek tükrözni a rajzokon – nyilatkozta lapunknak Hajdú Józsefné. A civil szervezet alapítótagja hozzátette: a céljuk minden alkalommal az, hogy közelebb vigyék a művészetet a jövő generációjához.

A műveket Bozsér Zsolt és Zoltai Attila művésztanárok bírálták el. A Tiszta Szívvel tagjai a szakmai zsűri döntésének megfelelően minden kategóriában az első három helyezettet ismerték el, valamint különdíjasokat is köszöntöttek. A gyerekeket meg is vendégelték az átadó végén.

A tárlat az elkövetkezendő hetekben megtekinthető lesz a művésztelepen, továbbá az összes rajzról készült fotó felkerül az egyesület Facebook-oldalára, ahol közönségszavazás indul. A voksolás december 18án délig tart, és a legtöbb kedvelést kapó képek készítői ajándékokat vehetnek át.

Díjazottak:

Óvoda

  1. Jochim Levente 

Oldalkosár u. Óvoda, Oldalkosár u. 4.

  1. Móricz Kornél

Pálffy u. Óvoda

  1. Dánó Dorottya

Oldalkosár u. Óvoda, Oldalkosár u. 4.

 

1-2. osztály

  1. Olasz Kátya

Szent József Kertvárosi Katolikus Ált. Isk.

  1. Fejes Léna

Szent József Kertvárosi Katolikus Ált. Isk.

  1. Vizi Dorina

Németh László Gimnázium, Ált. Isk.

 

3-4. osztály

  1. Haranghy Zsombor

Péczely Attila Alapfokú Művészet  Iskola

  1.  Földesi Boglárka

Németh László Gimnázium, Ált. Isk.

  1. Balassa Fanni

Péczely Attila Alapfokú Művészeti  Iskola

 

5-6. osztály

  1.   Bartus Panka

Németh László Gimnázium, Ált. Isk.

  1.   Jóvári Orsolya

   Varga Tamás Általános Iskola

  1.    Nagy Anna

Péczely Attila Alapfokú Művészet Iskola

 

7-8. osztály

  1. Janicsek Ildikó

Varga Tamás Általános Iskola

  1.  Rózsa Lujza

Szent István Általános Iskola

  1. Deák Noémi

Péczely Attila Alapfokú Művészet Iskola

 

Különdíj

     Magvető u. Óvoda Delfin csoport

      Szanda-Nagy Mira   4. o

      Szent József Kertvárosi Katolikus Ált. Isk.

     Nagy Anna Abigél     8 éves

Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskola

      Boros Gréta 7.o.

      Szőnyi Benjamin Református Általános Iskola

 

 

 

Promenad24
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.