Hódmezővásárhely utcáit járta a napokban Czirbus Gábor, a Fidesz választókerületi elnöke. A személyes bemutatkozás mellett az ország ügyeinek megbeszélése és a Fidesz háborúval kapcsolatos politikájának ismertetése, az ahhoz való támogatáskérés is célja a találkozóknak. Őt kísértük el, majd tapasztalatairól kérdeztük.
Szerdán Tarjánban, a Királyszék utcán és környékén, csütörtökön Susánban, a Tulipán utcán és környékén csengetett be otthonokba Czirbus Gábor, aki előtte már megfordult a Kertvárosban, de a Szivárvány utcában és a Szentesi úton is, mivel célja, hogy minél több vásárhelyi városrész minél több területén megforduljon és tapasztalatot gyűjtsön.
A politkus kiemelte, Vásárhelyen pártállástól függetlenül mindenki a békét támogatja, nem látják értelmét a 3 és fél éve dúló háborúnak. Hozzátette, a lakosság többsége nem érti, ahogy z unió saját fejlődésének a rovására miért akar inkább a háborúba invesztálni.
Hangsúlyozta, egyre többen látják azt is, hogy az unió lemaradóban van gazdaságilag az USA és már Kína mögött is, ráadásul most készül Brüsszel hitelt felvenni és tagországokkal kifizettetni a háború további finanszírozása céljából.

Czirbus Gábor elmondta, a találkozások alkalmával számos kérdést, kérést is kapott. Az itt élők szeretnék, ha Vásárhely visszatérne a fejlődés útjára, ugyanis évek óta egy helyben jár a város. Szegeden ellenzéki vezetés mellett fejlődik a város, Vásárhely nem. Szívesen látnának ismét a 47-es elkerülő és a tram-train építéséhez hasonló nagyberuházásokat Vásárhelyen.
Elárulta azt is, hogy nem tud úgy végigmenni egy utcán, hogy ne ismernék fel, és nemcsak politikusi minőségében. Ezer szállal kötődik Vásárhelyhez, hiszen itt tanult a Kossuth elektro-technikusi szakán, de a sportmúlt is ide köti. Az egyik Tulipán utcai háznál egy idős férfi a 2000-es évek elejéről, arcról emlékezett az NB2-es makói futballcsapatra, így Czirbus Gáborra is, sőt, névről-névre sorolta a csapatösszeállítást, mivel a makói lelátón szurkolt a két város focistáival felálló gárdának.


