Jól halad a 15 ezer forintos utalványok kézbesítése a 65 éven felülieknek Makón. Van olyan képviselő, aki már szinte az összes nyugdíjast felkereste a körzetében.
– November közepén kaptuk meg képviselőtársaimmal a 15 ezer forintos vásárlási utalványokat, amelyeket a 65 év feletti szépkorú polgártársaink részére nyújtunk át. Elmondhatom, hogy nagyon jól állunk a kézbesítéssel, hiszen mindenki már 90 százalék felett áll a kézbesítésekkel. Van olyan képviselőtársam, aki már le is adta az utalványokat, mert mindössze néhány darab maradt nála azok miatt, akiket többszöri látogatás után sem talált otthon – ismertette lapunkkal Czirbus Gábor.

A város alpolgármestere hozzátette: a képviselők december 15-ig viszik az utalványokat az érintetteknek. Azok az idősek, akik valamilyen okból kifolyólag nem tudják átvenni a város ajándékát, az önkormányzat házi pénztárában igényelhetik azt január 31-ig.
– Az utalvány széles körben felhasználható. Szinte valamennyi élelmiszerüzlet elfogadja, de más üzletekben is be lehet váltani. Amikor beszélgettem az átvevőkkel, a döntő többség azt mondta, hogy élelmiszerre kívánja felhasználni, és ebből fogja megvásárolni az ünnepi menühöz szükséges élelmiszereket – fejtette ki Czirbus Gábor.

Makón idén is az összes 65 év feletti, vagyis több mint 5 ezer nyugdíjas kap segítséget karácsony előtt.

