Nem lesz itt semmiféle adóemelés, vagyonadó, fizetős egészségügy, nyugdíjcsökkentés, de még macskaadó sem! Tegyünk róla áprilisban a szavazófülkékben! – írta a miniszterelnök a Digitális Polgári Köröknek írt körlevelében vasárnap.
„Láttad a tegnapi nyíregyházi DPK-s háborúellenes gyűlést? (…) Sokan vagyunk, erősek vagyunk, és győzni fogunk” – kezdte a levelet a kormányfő, majd így folytatta: „Sikerült a sokak szerint lehetetlen: biztonságba helyeztük Magyarország energiaellátását, és megmentettük a rezsicsökkentést! Három hete Trump elnökkel a szankciómentességről, pénteken Putyin elnökkel magáról az olaj- és gázellátásról sikerült megegyeznünk. Rezgett a léc, sokat is kellett talpalni érte, világhatalmakkal kellett egyezkedni, de jelenthetem: a munkát elvégeztük.
Most már csak arra kell ügyelni, hogy se a brüsszeli baloldal, se hazai bábjaik ne tudjanak keresztbe tenni. Erre pedig a legjobb garancia, ha nemzeti kormányunk van,
és nem engedünk a kormányrúdhoz sem kóklereket, sem brüsszeli kitartottakat!’ – jelentette ki Orbán Viktor, aki emlékeztetett: „Ezen a héten végre megismerhettük a programjukat. Sok köszönet nincsen benne. Érthető, miért akarták titokban tartani. Akárhogy is, most már itt áll előttünk a maga pőre valóságában.
Több ezer milliárdos megszorító csomag a családoknak és a magyar vállalkozásoknak. A Bokros-csomag kellemes teadélután volt ahhoz képest, amire a Tisza most készül! A „programnak” nevezett népnyúzó tervben minden benne van, amit Brüsszel évek óta hiába próbált lenyomni a magyar kormány torkán.
Nézd meg Kocsis Máté videóját, remekül elmondja a helyzetet. Nekünk ugyanis a magyar családok és a magyar vállalkozók az elsők. Nem lesz itt semmiféle adóemelés, vagyonadó, fizetős egészségügy, nyugdíjcsökkentés, de még macskaadó sem! Tegyünk róla áprilisban a szavazófülkékben!” – biztatott mindenkit a Fidesz elnöke.
„Háború és béke ügyében a nyugat-európai háborús lobbi még mindig túl erős. A washingtoni és a moszkvai tárgyalásaim alapján mondhatom, hogy minden nappal közelebb araszolunk a békéhez.
Vége lesz ennek a háborúnak. Budapesten lesz vége. Itt fogják aláírni”
– írta Orbán Viktor, aki nem feledkezett el a fővárosról sem: „A héten sokszor felidéztem magamban a Tarlós-korszakot. Ég és föld a különbség! Hová züllesztette a nemzet fővárosát néhány év alatt Karácsonyék dilettantizmusa?! És mi jöhet még? Egy biztos: a budapestiek számíthatnak ránk. Ha beáll a fizetésképtelenség, a kormány kisegíti a budapestieket. Gulyás Gergely miniszter úr még az erről szóló kormányhatározatot is közzétette. Aki nem hiszik, járjon utána!”
Végül – mint fogalmazott – adatbányászatra tért ki a miniszterelnök: „Uniós élmezőnyben a hazai jövedelmek növekedési üteme 2010 óta. 2010 és 2024 között az EU-ban Magyarországon nőtt a harmadik legnagyobb mértékben a háztartások egy főre jutó rendelkezésre álló reáljövedelme. A háztartások által elkölthető és megtakarításra rendelkezésre álló teljes pénzösszeg hazai növekedését (65%) csak Málta (72%) és Románia (82%) előzte meg.
Az unióban az átlagos növekedés 15,7 százalék volt, amit jelentősen meghaladt hazánk eredménye.”
„Köszönöm, hogy itt vagytok. Folytassuk a digitális honfoglalást! Rendületlenül hiszünk a szeretet és az összefogás erejében!” – fejezte be levelét Orbán Viktor.
forrás: hirado.hu
