Közös fejlesztési igényt nyújtott be a négy település a Versenyképes Járások Program második körében.
Az együttműködésről Ambrus István, Mártély polgármestere nyilatkozott lapunknak.
– Olyan javaslatokkal érkeztünk Hódmezővásárhely polgármesteréhez, amelyek mind a négy település lakóinak egyformán fontosak és hasznosak. Abban állapodtunk meg, hogy a járásnak rendelkezésre álló 500 millió forintból a Vásárhely, Mártély és Mindszent közötti kerékpárutat, Székkutasnál pedig a Pusztaszéli utat újítsuk fel – ismertette a településvezető.
A polgármesterek a közös kerékpárúthoz kapcsolódó, rossz állapotban lévő szakaszokat is beterveztek a felújításba. Ezek között vannak vásárhelyi és mindszenti részek is.
– Abban is megállapodtunk, hogy ha végül például 5-10-15 millió forint hiányzik majd a projektekhez, akkor a települések közösen, önerőből támogatják a beruházások megvalósítását – tette hozzá Ambrus István.
A Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium által kiírt Versenyképes Járások Program következő lépése a főispánok által tartandó Járási Fejlesztési Fórum lesz.
