2025 november 13. - Szilvia

Molnár Áronnak a f@rka jutott eszébe az Orbán–Trump-csúcsról

A települése ügyeinek intézése helyett ellenzéki influenszerré avanzsált Molnár Áron, aki csúcsra járatta a suttyóságot és az otrombaságot. Egy ötezer fős nagyközség vezetője egyszerre gyalázta az Egyesült Államok elnökét és Magyarország miniszterelnökét, s közben még a f@rkát is előhúzta. Na, szerencsére azért nem úgy…

Nagyon úgy tűnik, Algyő polgármestere mindenhez is ért, s mindenkinél mindent is jobban tud. Miközben a világsajtó Donald Trump és Orbán Viktor történelmi találkozójától hangos, és még a balliberális elemzők is elismerik, milyen kiemelkedő eredményeket ért el a washingtoni csúcson a magyar miniszterelnök, Molnár Áron szerint nem történt más, mint egymás fényezése. A nagyközség vezetője ellenzéki influenszerré avanzsált, s egy közel hétperces videóban „szakértette meg” a történteket.

A felvételen Molnár Áron egyszerre támadja, személyeskedő stílusban csépeli az USA elnökét és Magyarország kormányfőjét. Hiába, no, egyikük sem érhet fel arra a szintre, amit egy ötezer fős település polgármestere képvisel. Mi kérünk elnézést…

Molnárnak az a bravúr is összejött, hogy egyszerre járatta csúcsra a taplóságot és az otrombaságot. A magyar kormányküldöttséget például „suttyó basebellsapkás szupercsapatként” jellemezte, Orbánt Viktort – egyebek mellett – „önajnározónak” és benyalósnak”, Donald Trumpot pedig „agresszív, arrogáns, félművelt kapitalistának” nevezte Algyő nagy tudású, művelt, kifinomult és kulturált polgármestere. Aki még a nemi szervét is előkapta a Fehér Házban tartott csúcstalálkozó kapcsán. Szerencsére csak virtuálisan… Nekiállt ugyanis boncolgatni, hogy a Trump által Orbánnak kedves gesztusként adott elismerő emléklap („Viktor, you are the greatest”) szerinte olyan, mintha ő csinálna egy kártyát, és „ráírnám annak a bizonyos testrészemnek a méretét, és ezt így most megmutatnám, és mosolyognék; nyilván tudjuk nagyon jól, férfiember ha ilyen csinál, abból pár centimétert azért le kell vonni”.

A polgármester fura farokméregetése kapcsán joggal merülnek fel kérdések az algyőiekben. S nemcsak abban a mintegy ezer jobboldali szavazóban, Fidesz-szimpatizánsban, akit nyilvánvalóan vérig sértett az ordenáré bunkóságával. Vajon nem szakad le a plafon a községházán, hogy az a Molnár Áron kritizálja az „önfényezést”, akit belsős információk szerint a gőgösségben nemigen lehet lekörözni, aki a kritika legapróbb morzsáját is képtelen elviselni, s aki imádja magát nyaloncokkal körbevenni? Amúgy a falu vezetőjeként – pláne munkaidőben – tényleg nincs jobb dolga, mint kormányt szapuló, f@szozós videókat készíteni? Egyébként meg miért rugdossa azt a kormányzatot, melynek működésével ő személyesen és az általa vezetett közösség is jól jár?

Érdemes rögzíteni: Algyő polgármestere jelenleg több mint 1,732 millió forintot keres havonta költségtérítéssel, csaknem annyit visz haza, mint Makó vezetője. Négy gyermeke van, a feleségével együtt a nagycsaládosoknak járó valamennyi adókedvezményt (lásd a többgyermekes anyák szja-mentessége!) és állami támogatást élvezi. Nem rossz csomag, valljuk be, pofás kis büdzsé. Ezt is kiírhatná egy cetlire, és mutogathatná a híveinek, de valamiért nem nagyon teszi közszemlére a kis szemérmes…

Persze, ne feledjük, ahogy Molnár Áron személyesen, úgy a nagyközség is nyertese az elmúlt tizenöt évnek. Megkapott minden olyan fejlesztést, ami vonzóbbá és élhetőbbé tette, a 47-es úttól kezdve a kerékpárútig, tram-traintől a bölcsődén át a Versenyképes Járások Program beruházásaiig, és a sor hosszan folytatható. Mire fel akkor az alpári sárdobálás? Miért van arra szükség, hogy Molnár Áron mosdatlan szájú tiszás megmondóembert játsszon, a miniszterelnököt és a kormányt gyalázza ahelyett, hogy a települése ügyeit intézné? Ennyire rendben van, és flottul megy minden körülötte?

Javasoljuk, hogy sepregessen a saját háza táján, hiszen bizonyosan lenne mit. Kímélje meg az algyőieket a férfiasságától, ne a péniszével politizáljon! Mindenki így jár a legjobban.

Promenad24
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.