2025 október 23. - Gyöngyi

Orbán Viktor: A Békemenet Európa legfontosabb politikai mozgalma

A Békemenetet is külön köszöntötte a Kossuth téren Orbán Viktor október 23-án. A miniszterelnök beszédében Európa legfontosabb politikai mozgalmának nevezte, ami képes voltak kormányon tartani 16 éven keresztül Európa egyetlen konzervatív és nemzeti kormányát. A Magyar Nemzet tudósítása.

Viktor, Viktor! skandálás köszöntötte az október 23-i állami ünnepség színpadán Orbán Viktort. A miniszterelnök egy percig el sem tudta kezdeni a beszédét, akkora tapsot kapott. – Ez már az űrből is látszik – utalt a tömeg nagyságára a miniszterelnök beszéde elején. – Isten hozta a szabadság vándorait – köszöntötte az ünneplő magyarokat Orbán Viktor. Így méltatta az ünneplőket: zászlót, hitet, és reményt hoztatok magukkal, éppúgy, mint 1956-ban.

Orbán Viktor a színpadon. Fotó: Ladóczki Balázs

Zászlók

– Ma nem fegyver dördül, hanem ének szól. Nem vér hullik, hanem zászlók lobognak – tette hozzá. A kormányfő kiemelte, hogy megmutatják a világnak, Magyarország nem felejt, nem engedi el hősei kezét és bármikor képes újakat teremteni.

Isten hozta a Békemenetet, Magyarország legnagyobb politikai erejét – fogalmazott Orbán Viktor, majd a békemenetet Európa legfontosabb politikai mozgalmának nevezte.

Mint fogalmazott, 16 évig, és ki tudja még meddig képesek voltak kormányon tartani Európa egyetlen konzervatív és nemzeti kormányát, képesek voltak megalkotni Európa egyetlen nemzeti alkotmányát, képesek voltak megvédeni a határokat, és Magyarországot megtartani Európa migránsmentes országaként.

Képesek voltak emellett egyetlenként kizavarni az iskolából az LMBTQ-aktivistákat, megvédve ezzel a gyerekeket. A kormányfő köszönetet mondott mindezekért.

Így vonult a Békemenet a Kossuth térre, meghallgatni Orbán Viktor ünnepi beszédét. Fotó: Miniszterelnöki Kabinetiroda Sajtókommunikációs Főosztály

Azt mondta, Európa számos pontján mindent megtennének egy ilyen országért. Azt mondta, nekünk nem kellett odaadnunk a fél karunkat, sem éveket az életünkből, mert a magyarok kiálltak magukért.

Úgy vélekedett, méltó és igazságos, hogy éppen a Békemenet ünnepli a Kossuth téren a forradalom őseit. Ez volt az a pillanat, amikor egy nemzet újra hinni mert önmagában. Azt mondta, nincs lehetetlen, csak kishitű, és cselekvőképtelen kormányok vannak. Ezért ma nem csak emlékeznek, hanem folytatják, amit az ’56-osok elkezdtek.

A magyarok nélkül sohasem bukott volna meg a kommunizmus

A miniszterelnök szerint, amikor a magyar szív megdobban, azt meghallja az egész világ. 1956-ban is meghallotta, és bele is remegett. Budapest példát adott a rab nemzeteknek – húzta alá Orbán Viktor, majd leszögezte, hogy a magyarok nélkül sohasem bukott volna meg a kommunizmus.

Ma az egész világon tudják, hogy a magyar az a nép, amelyik sohasem adja fel önmagát – fogalmazott. A kormányfő szerint 1956 az emberi méltóság ünnepe. Minden népnek joga van szabadságban, méltóságban, és békében élni – tette hozzá.

Rengetegen hallgatják Orbán Viktort. Fotó: Ladóczki Balázs

Orbán Viktor úgy véli, hogy 1956 a bizonyíték, hogy a magyarok mindig többet adtak a világnak, mint amit kapott tőle. 1956 óta mindenki tudja, hogy él egy nemezt a földön, amelynek a szabadság a lelkébe van írva – jegyezte meg.

Emlékeztetett: irtottak már ki egész országrészeket, és menekültünk már ezerszám a vízen túlra is. – Ami megmaradt, idegen megszállástól nyögött. Az idegen hatalom mindig fel akarta számolni nemzeti öntudatunkat, el akarta hazudni a múltunkat. Ezért kellett fegyvert fogni, és fellázadni, és ezért kell ezt tenni újra és újra, amikor mások akarják eldönteni, hogyan éljünk – fogalmazott Orbán Viktor.

Azt mondta, a szabadságban minden van, mindent lehet. – Nem követelőzünk, hidegen hagy a dicséret, nem érdekelnek a jutalomfalatok, nem akarunk sem hódítani, sem birodalmakat építeni. Azt sem akarjuk megmondani másoknak hogyan éljenek, és nem oktatunk ki másokat, hogy mi a helyes élet. Felőlünk bárki csinálhat fából vaskarikát, vagy kutyából szalonnát. Az ő dolga, nincs hozzá közünk. Egy dolgot kérünk: hagyjanak bennünket békén, hagyjanak szabadon élni! – szögezte le Orbán Viktor.

Azt mondta, nem térdelünk le, és mindig van néhány mesterfogás a tarsolyunkban. Innen már elmentek a szovjetek, hazament az IMF, elment a migrációpárti Brüsszel. Egyik sem bírt lenyelni bennünket, megakadtunk a torkukon, és nekik kellett örülni, hogy nagyobb baj nélkül megúszták.

Brüsszel háborúba megy, de mi kimaradunk

A kormányfő úgy fogalmazott: Brüsszel úgy döntött háborúba megy.

Ehhez hozták létre a hajlandók koalícióját: hajlandóak elküldeni másokat meghalni.

Készen állnak rá, hogy még több fegyvert és pénzt küldjenek Ukrajnába. Azt mondta, ha Brüsszel nem akadályozná az amerikai elnök békemisszióját, már vége lenne a háborúnak. Ha Donald Trump lett volna az elnök, nem tört volna ki a háború sem, ha most nem gáncsolnák, már béke lenne Orbán Viktor szerint. Hozzátette: ez nem a mi háborúnk.

– Egyetlen magyar sincs egyedül – üzente Orbán Viktor a kárpátaljai magyaroknak. Kitért rá, hogy a fronton tízezrével esnek el a katonák. Leszögezte, hogy a háború ami életünket is gyötri. – 185 milliárd eurót öltek bele ebbe a reménytelen háborúba és most újabb tízmilliárdokat akarnak kihúzni az európaiak, köztük a mi zsebünkből – tette hozzá.

– Amíg a háború tart, nem lesz gazdasági fejlődés Európában – vélekedett a kormányfő, aki csodának nevezte, hogy hazánk egyszerre képes futtatni Európa legnagyobb otthonteremtés programját és legnagyobb adócsökkentő forradalmát.

Brüsszel kifogyott a pénzből, de háborúzni akar. – Ezért akarnak adót emelni, megadóztatni a nyugdíjakat, felszámolni a rezsicsökkentést – rögzítette. A miniszterelnök szerint Ukrajna támogatásáról beszél az EU, de már Ukrajna felosztása van terítéken.

– Ukrajna már rég nem szuverén, nem független, és végképp nem önálló – fogalmazott. Mint jelezte, Ukrajna csúnyán bánik a magyarokkal, ám hazánk mégis segít a békekötésben.

– Mi vagyunk az egyetlen ország Európában, ahol a békét nyélbe lehet ütni, és mi készen állunk rá – tette egyértelművé a miniszterelnök.

Nem akarunk, és nem is fogunk egy szövetségi rendszerbe tartozni Ukrajnával. Sem katonai, sem gazdasági szövetségben nem lehetnek tagok. Partnerség igen, tagság nem. Ezt kívánja a magyar érdek – tette hozzá.

Az első világháborúban elveszítettünk 660 ezer, a másodikban 850 ezer életet. Ez másfél millió ember. Ha ők nem vesztek volna oda, megszülettek volna az unokáik, ma nem kellene aggódnunk a népességfogyás miatt.

– Az első és a második nagy háborúból nem tudtunk kimaradni, de ebből a mostaniból kimaradunk

– ígérte Orbán Viktor.

Orbán Viktor: Nem fogunk meghalni Ukrajnáért, de élni fogunk Magyarországért

Azt mondta a kormányfő, hogy ma erős, szuverén nemzet vagyunk. Hiába rikoltozzák az árulók, hogy „Slava Ukraini”, mi csak annyit mondunk:

dicsőség Magyarországnak!

Hozzátette: nem fogunk meghalni Ukrajnáért, de élni fogunk Magyarországért!

Azt mondta, 5 hónap múlva döntenie kell a hazánknak saját sorsáról. Akik ott vannak, tudják mit kell tenni. Ha mozdulni kell, együtt mozdulnak, ha eljön a pillanat suhintani is fognak a golyóstollaikkal. „Csak ki ne szakadjon a szavazólap” – figyelmeztetett.

Azt mondta, a következő hónapokban a megtévesztett magyarokkal is kell beszélniük. Nem a vezetőkkel, nekik megvannak a gazdáik.

– De van sok magyar, aki azt gondolja, jó ügy mellett áll ki, amikor az ideküldött bábkormányjelölteket támogatja – jelezte Orbán Viktor. Hozzátette: Brüsszel ma a veszedelem, nem fejlődést, hanem háborút hozna Magyarországra. Ezzel nem a kormányváltást, hanem a brüsszeli bürokratákat támogatnák. Akik nem a jobb életet, hanem az adóemelést, a nyugdíjadót, a rezsicsökkentés eltörlését, a családtámogatás megcsonkítását támogatják.

Kijelentette: beszélni kell velük, meg kell próbálni.

Amikor ismét szükség lenne rátok, számíthat-e rátok a hazátok?

– tette fel a kérdést a miniszterelnök a fiataloknak. Mint mondta, a valóság helyét virtuális terek foglalják el, nehéz tudni, hogy mi a manipuláció és mi a valóság.

Valóságos Magyarország, valóságos a szabadság is, amiért harcoltak és meghaltak a nagyszüleitek. Valóság a támadás is, a békénk, a szabadságunk, és a biztonságunk veszélyben forog, És a valóság az is, hogy rátok is szükség van, hogy megvédjük Magyarországot – fogalmazott Orbán Viktor.

Szerinte, ha a fiatalok arra vágynak, hogy súlya legyen annak, amit csinálnak, álljanak az igaz ügy mellé.

Védd meg azt, ami a legnemesebb. A brüsszeli birodalom azt akarja, hogy hazátlan európaiak legyetek. Ideje fellázadni – üzente a kormányfő, aki szerint a fiatalok is lehetnek hazafiak. szabad és büszke magyarok. De ki kell hajítani a brüsszeli infúziót. Ébredjetek, lázadjatok, vár a hazátok – tette hozzá.

Nincs hová hátrálni

A miniszterelnök szerint két választásunk maradt, háború vagy béke. Nincs hová hátrálni, a háború elvenné a jövőnket. Magyarország a brüsszeli háborús uszítók útjában áll. 1956-ban tankokkal jöttek, most pénzügyi szankciókkal. Ahogy akkor megtalálták a maguk pufajkásait, most is megvannak a brüsszeli mesterterv slimfit szekértolóit – fogalmazott Orbán Viktor. De szerinte jó hír, hogy a békei hívei már gyülekeznek.

Azt mondta, jövőre meg kell mutatni a világnak, hogy van egy nemzet Európa szívében, amely nem fél a saját útján járni. „Van egy nemzet, amely nem enged a zsarolásnak, nem hátrál meg a történelem viharában.

– Ezek vagyunk mi magyarok, a szabadság vándorai. És amíg itt vagyunk ezen a téren, és amíg lesz akár egyetlen magyar is a földön, addig lesz, aki kimondja: itt béke lesz, mert békét akarunk, és szabadság lesz, mert mi szabadságra születtünk” – zárta gondolatait Orbán Viktor.

 

Forrás: magyarnemzet.hu

Borítókép: Kurucz Árpád

Promenad24
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.