A Mindenki Számít Vásárhelyen Alapítvány „Összefut a szívünk” címmel jótékonysági futást szervez a Vágó család támogatására november 2-án, vasárnap Hódmezővásárhelyen.
A család tragikus sorsa sokunk számára lehet ismert, mondta az eseményt beharangozó sajtótájékoztatón Botkáné Kovács Henriett kuratóriumi elnök. Megrendüléssel fogadta a város a hírt, amikor júliusban a 36 éves édesanya váratlanul, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Egyedül hagyta a férjét Ádámot, aki már egyedül neveli kisgyermekeiket, az újszülött Grétit, a bölcsődés Hunort és az óvodás Kornélt.
Támogatásukra szervezik a jótékonysági futást 1, 3 és 6 kilométeres távon. Az első távot a futópályán, a másodikat a Tóth malom utca felé indulva, a harmadikat pedig a teljes Kertvárost érintve lehet teljesíteni.
Aki szereti a futást, a testmozgást, vagy egyszerűen csak segítene a tragikus sorsú családon, várják szeretettel vasárnap, mondta az elnök. Hozzátette, a megjelenteknek kis ajándékkal, frissítővel és uzsonnával kedveskednek. A hangulatról Czékmán Ernő DJ, a bemelegítésről Bese Kata trainer gondoskodik.
Előzetesen jelentkezni a Mindenki Számít Vásárhelyen Alapítvány Facebook-oldalán, az eseménynél is lehet. A nevezési díj, mely már a támogatás részét képezi, 3 ezer forint de további összegeket is várnak a család javára, akár a megadott bankszámlaszámra történő utalás formájában is.