Sok a párhuzam a mostani és a 69 évvel ezelőtti események között, ugyanis jövőre ismét meg kell védeni a szabadságunkat – hívta fel a figyelmet az építési és közlekedési miniszter szerdán Bonyhádon. A politikus az 1956-os megemlékezésen mondott beszédében leszögezte: béke és függetlenség, biztonság és gyarapodás szükséges ahhoz, hogy valóra válhasson az ötvenhatosok álma a hazájukról. Lázár János szerint ismét egy áruló és idegen gazdái fenyegetik az országot.
Lázár János bonyhádi beszédét változtatás nélkül közöljük portálunkon.
„Hölgyeim és Uraim!
Tisztelt Bonyhádiak!
Mostanában sokat járom az országot. Sokféle emberrel találkozom, sokféle benyomás ér.
És miközben sok a helyi különbség, a lényeget illetően ugyanazt tapasztalom mindenütt.
Azt, hogy kormánypárti és ellenzéki, városi és falusi, idős és fiatal egyaránt érzi: valami nagy változás készülődik a világban. Hamarosan válaszút elé állít minket a történelem.
Ez már nem döntés kérdése. Az viszont még igen, hogy mi, magyarok melyik irányt választjuk.
Nagy a tét és nagy a felelősség. Unokáink is nyögni fogják a választásunkat. Vagy éppen hálával emlegetni.
Alávetettség vagy függetlenség? Felfordulás vagy visszatérés a nyugodt gyarapodáshoz? Káosz vagy rend?
Visszatérés a normalitáshoz? Vissza a gyökereinkhez. Vissza egy olyan rendhez, amely apáink és anyáink értékein alapul: a nők tiszteletén, Európa keresztény hagyományán, az erős nemzetállamok közösségén. Istenen, hazán, családon.
Hölgyeim és Uraim!
Béke és függetlenség – ez ma a legfontosabb minden olyan közösség számára, amely nemzetként megmaradni, országként pedig gyarapodni akar.
Amely nem hajlandó lemondani sem a hazáról, sem a haladásról. Sem az ősei kultúrájáról, sem az utódai jólétéről.
A bonyhádiak is jól ismerik a történelmet. 1956 forradalma azon a hetven évvel ezelőtti őszön végül elbukott.
Október 23-át, az összefogás napját kegyetlen gyorsasággal követte november 5-e, az árulás napja.
Mert sajnos mindig van, aki a saját fajtáját is elárulja. Akár a gyermekei anyját is.
A magyar történelemben is mindig akad újabb áruló, aki a másik csapatban játszik.
Akit egy birodalmi központban választanak ki, készítenek föl és bíznak meg a feladattal.
Akkor Kádár Jánosnak hívták ezt az árulót.
Kádár feladatot kapott és azt tűzzel-vassal teljesítette is. Eltakarította az útból, aki ’56 örökségét képviselte.
Megtorlást hajtott végre és felszámolta az ország épp csak visszaszerzett szuverenitását.
Bábkormányt alakított és a Birodalom embereként irányította Magyarországot, méghozzá évtizedeken át.
Nem a magyarok érdekét képviselte, hanem a kommunista unió akaratát a magyarok érdekével szemben. Jobb családokban ezt hívják hazaárulásnak.
A forradalom, a szabadságharc, valamint a megtorlások áldozataira és hőseire emlékezve különösen bánthatja az igazságérzetünket, ha mindehhez hozzátesszük azt is: ez az áruló sokak körében még népszerű is volt. Sőt, egyesek körében ma is az!
Ne lepődjünk meg ezen, sőt jó, ha ezzel nagyon is tisztában vagyunk! Ha ezt a történelmi tanulságot sem felejtjük el.
Az árulóknak ugyanis épp ez a dolga. Hogy másnak mutassák magukat, mint amik.
Magyarnak, miközben idegen érdeket szolgálnak.
Békeszeretőnek, miközben erőszakosak.
A nép emberének, miközben mindig a Birodalom képviselői.
Megbízhatónak, miközben elárulnak mindent és mindenkit, a hozzájuk legközelebb állókat is.
Ez a tanulság ma újra fontos! Szokás ugyanis azt mondani, hogy az elárult ’56 csak egy bő emberöltővel később, ’89-’90-ben tudott győzedelmeskedni.
Hogy Magyarország csak akkor tudott olyan országgá válni, amilyennek az ötvenhatosok álmodták.
Szabadnak és függetlennek, amelynek nem birodalmi központokból mondják meg, hogy mit gondoljon a saját jövőjéről, hogyan dönthet az életét befolyásoló legfontosabb kérdésekben.
A rendszerváltás éppen azt a jogot szerezte vissza nekünk vértelen küzdelemmel, amelyért a Domokos Piuszoknak és a Szakács Jenőknek még az életüket kellett áldozniuk.
De a rendszerváltás sajnos csalódást okozott a magyaroknak…
Mert a rendszerváltást is elárulták, elszabotálták és elprivatizálták azok, akik sokkal inkább voltak november 5-e, semmint október 23-a örökösei.
Ezért volt olyan felszabadító érzés, valóban egy újabb forradalommal –fülkeforradalommal – felérő érzés az, amikor 2010-ben az ország szinte egy emberként mondta ki: ebből elég volt!
Elég a nemzeti érdek elárulásából, elég a rendszerváltás elszabotálásából, elég a történelmi lehetőségek elsikkasztásából!
2010-ben a pesti srácok, vagy épp a bonyhádi forradalmárok és szabadságharcosok szellemi örökösei kaptak történelmi felhatalmazást. Jogot és feladatot arra, hogy befejezzék a félbehagyott rendszerváltást.
Ez volt a kétharmados forradalom! Egy békés forradalom, amelynek az eredményeit most sajnos megint szabadságharcban kell megvédenünk az árulóktól és idegen gazdáiktól.
Szabadságharcban megvédeni, de szerencsére nem fegyverrel, csak tollal. Két egymást metsző vonallal – jövő áprilisban.
Hölgyeim és Uraim!
A szuverenitás, a függetlenség azt jelenti, hogy nekünk, magyaroknak van választásunk. Még van és megint van.
Még van, mert mi még nem mentünk be abba a zsákutcába, amibe sok bevándorlóország már évtizedekkel belesétált. És többé nem tud kifarolni belőle.
És újra van, mert a magyar történelemben többnyire nem volt választásunk. Legtöbbször mások döntöttek rólunk – helyettünk. Sőt, a fejünk felett. Mint ’56 októbere előtt és novembere után.
Van mit megvédenünk. És sajnos megint van, kitől.
A legújabb áruló megint nem a magyar érdeket érvényesíti az új birodalmi központban, hanem a birodalmi érdeket próbálja érvényesíteni Magyarországon.
Ez a feladata. Ezzel bízták meg, erre képezték ki, ennek végrehajtásában segítik.
Segítik közvetlenül: pénzügyi és politikai támogatással. És segítik közvetve: Magyarország kivéreztetésével, a magyaroknak járó pénzek visszatartásával – azt gondolván, hogy minél rosszabb a magyar kisembereknek, annál jobb a liberális nagypolitikának, a magyar ellenzéknek.
A függetlenség elveszítése pedig nem elvont probléma, hanem nagyon is hétköznapi veszély minden magyarnak.
Ahogy a béke sem csak szép idea. Vagy erkölcsi parancs minden keresztény ember számára.
A szomszédban dúló haború és az ott helyreállított béke is konkrét hatással van az életünkre.
Hogy a háború mit jelent, azt érezzük. Támadás alatt lévő rezsicsökkentést. Magasabb élelmiszerárakat. Lassuló gazdaságot.
De arra is jól emlékszünk még, hogy mit jelent a béke.
Fokozatos gyarapodást évről évre. Mindig egy kicsit előrébb, mindig egy kicsit följebb.
Növekvő béreket, épülő lakásokat, javuló szolgáltatásokat.
A béke számunkra nemzeti érdek!
Hölgyeim és Uraim!
Sok a párhuzam a 70 évvel ezelőtti eseményekkel. De szerencsére vannak fontos különbségek is.
Különbségek, amelyek miatt nekünk, mai magyaroknak már nem kell elfogadnunk, hogy egy nemzeti szabadságharcnak szükségszerűen el kell buknia.
Hogy itt végül mindig az árulók nyernek, akik idegen zsoldban állnak. Hogy itt október 23-át mindig november 5-ék követik: a győzelmet árulások, amelyek visszacsinálják, elveszik a magyaroktól azt, amit együtt elértek.
Nem kell elfogadnunk ezt, nem kell belenyugodnunk a magyar balsorsba, méghozzá éppen a történelmi tapasztalatunknak köszönhetően nem.
Hiszen tanultunk a történelmünkből! Különbséget tudunk tenni jó és rossz között. Lehetőség és veszély, áruló politika és nemzeti érdekérvényesítés között.
A magyaroknak nem először van igazuk a történelem során. Hiszen 1956-ban is miénk volt az erkölcsi igazság.
Csak sajnos az erő nem volt a miénk, amellyel érvényt szerezhettünk neki.
Ma azonban gyökeresen más a helyzet. Ma nemcsak az igazság van velünk, hanem az erő is.
Van saját erőnk: ez a nemzeti szuverenitásunk, a függetlenségünk. És van nemzetközi erőnk, tekintélyünk is a világban. Barátunk a Nyugat legnagyobb hatalma, az Amerikai Egyesült Államok.
És másokkal ellentétben velünk szóba áll a Kelet is: Kínától az arab világon át Törökországig.
Sőt minket elfogad közvetítőnek Oroszország is.
Béke és függetlenség, biztonság és gyarapodás. Ez volt az ötvenhatosok álma a hazájukról.
És ezt az álmot most mi, az ötvenhatosok szellemi örökösei válthatjuk valóra.
Hát, ne hagyjuk, hogy bárki megakadályozzon benne minket.
Aki nemcsak névleg magyar, velünk tart!
Köszönöm a figyelmet!”
