2025 október 21. - Orsolya

A Versenyképes Járások Programról egyeztettek a térség polgármesterei a vásárhelyi városházán

Számháború helyett közös projektekben gondolkodnak a hódmezővásárhelyi járás polgármesterei. Mártély, Mindszent és Székkutas vezetője szerint a Versenyképes Járások első körétől eltérően ezúttal Márki-Zay Péter nyitottan állt a megállapodáshoz.

Hétfőn ült össze Ambrus István, Mártély, Gémes László, Mindszent és Szabó Emese, Székkutas polgármestere Márki-Zay Péter vásárhelyi polgármesterrel a Versenyképes Járások Program új kiírása miatt. Az előző kör viszályai után a kistelepülések vezetői szerint most megegyezés születhet a járásnak járó 500 millió forintról.

– Annak ellenére, hogy Márki-Zay Péter legalább fél éven át minden mocsokkal lehordott, pribékeknek, hullarablóknak és rablógyilkosoknak nevezett bennünket, mi mégis olyan szándékkal jöttünk a városházára, hogy meg tudjunk egyezni és elvi megállapodást kössünk vele – nyilatkozta lapunknak Ambrus István. Hozzátette: azok a jó célok, amelyek az összes települést érintik, és minden lakos életszínvonalán tudnak emelni. Ezekkel próbálták meggyőzni a vásárhelyi polgármestert, és úgy tűnik, hogy sikeresen előre tudnak lépni.

Gémes László elmondta: két fő prioritást jelöltek meg. Az egyik a Mindszent-Mártély-Vásárhely közötti kerékpárút felújítása, a másik a székkutasi Pusztaszéli út, ami a 47-es főutat és a Csomorkányi utat kapcsolja össze. – Márki-Zay Péter utóbbi helyett a Rárósi út Székkutas felőli végét javasolta. Beáraztatjuk az elképzeléseket, és akkor tudunk a számokról beszélni, amikor látjuk, hogy melyik projektre mennyi pénz kell – tette hozzá Mindszent polgármestere.

Szabó Emese is úgy látja, hogy nemcsak a város és a falvak egyéni érdekeiről van szó, hanem a járás egészét érintő fejlesztésekről. – Le kell ülni, elő kell venni a térképeket, és számolni kell, hogy melyik útszakasz mennyibe kerülne, és hogy ebbe az 500 millió forintos keretbe mi fér bele. Most a papírmunkáé lesz a főszerep – hangsúlyozta a székkutasi polgármester.

Még elmondta, a Pusztaszéli út felújítását szívügyének tekinti, mivel az ott lakók, a tanyasiak és az ingázók is sokat használják, valamint tehermentesíti a 47-es főutat. Ugyanakkor a Rárósi út korszerűsítése is élvezhet prioritást, aminek Székkutas felől a kavicsos felszórása már megkezdődött, és az ATEV több tonnás járművei is rendszeresen igénybe veszik.

Promenad24
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.