A 2015-ös migrációs válság óta eltelt évtizedben azonban az európai kormányok sorra zárták be a kapukat, őröknek pedig az arab rezsimeket tették meg – olvasható az Indexen.
2015-ben 1,3 millió, 2016-ban 1,2 millió menedékkérőt regisztráltak az Európai Unió országaiban. Ebből a szírek 700 ezer, az afgánok 361 főt tettek ki, tehát összesen a 2,5 millió migránsból összesen egymillió érkezett ténylegesen háború sújtotta országból. Papíron legalábbis. Amint ugyanis 2015 augusztusában a német kormány bejelentette, hogy az érkezők közül a szíreket automatikusan befogadja, drámaian megugrott a magukat szírnek valló, de valójában más arab országokból érkezőknek a száma.
Az arab tél
Addigra ugyanis az „arab tavasz” eufóriája rég szertefoszlott. A tunéziaiak (különösen a fiatalok) egyre növekvő ellenszenvvel tekintettek a béna kacsaként vergődő iszlamista kormánykoalícióra, Egyiptomban pedig Abdel-Fattáh esz-Szíszi vezetésével visszatért az autokrácia. A szíriai polgárháború destabilizálta az egyébként is recsegő-ropogó libanoni gazdaságot, Jordánia gazdasága szintén megindult lefelé a lejtőn, regionális szinten pedig a fiatalok körében a munkanélküliségi ráta átlépte a 30 százalékot.
A migrációs válság bebizonyította, hogy az Európai Unió önállóan nem tudja kezelni sem a háborúk elől menekülők, sem a jobb élet reményében útra kelők tömeges áradatát. Európa ezért kénytelen, kelletlen feladta az „arab tavasz” idején, a MENA (Közel-Kelet, Észak-Afrika) térség demokratizálásáról dédelgetett álmait és – folytatva azt a gyakorlatot, amelyet egyes országok már 2011 előtt is alkalmaztak – együttműködések sorát kötötte meg autokrata rezsimekkel.
Ennek egyik legfontosabb állomása a 2016 márciusában Törökországgal megkötött megállapodás volt, amely jelentősen hozzájárult a balkáni útvonalon zajló irreguláris migráció visszaszorításához. Brüsszel később Egyiptommal, Algériával, Tunéziával és Marokkóval is különféle együttműködéseket hozott tető alá a tengeri határok hatékonyabb ellenőrzése érdekében.
Ezzel párhuzamosan a leginkább érintett tagállamok is sorra kötöttek kétoldalú megállapodásokat. A prímet ebben Olaszország vitte, mely az afrikai partokhoz való földrajzi közelség okán növekvő számú menekülő számára vált Európa kapujává. 2017. februárjában Róma a Líbia nyugati részét uraló Nemzeti Egyetértés Kormánnyal írt alá megállapodást. Ennek keretében Olaszország pénzügyi és technikai támogatást nyújtott a líbiai parti őrségnek, menekült- és befogadó központok fenntartásához, illetve a határőrizethez.
Ennek eredményeként 2017 és 2020 között mintegy 30 ezer migránst állítottak meg a líbiai hatóságok a Földközi-tengeren. Olaszország Tunéziával, majd Algériával és Egyiptommal is megállapodást írt alá, melyek értelmében az észak-afrikai országok politikai és gazdasági előnyökért cserébe segítenek visszafogni a területükön áthaladni kívánó szubszaharaiakat, no meg saját polgáraikat.
Változó szelek
Az elmúlt évtized bebizonyította, hogy Európa számára egy stabil diktatúra kedvezőbb, mint a káosz. Brüsszel és az európai kormányok 2021-ben szemérmesen félrenéztek, mikor Tunéziában Kajsz Szaíd elnök megkezdte az alkotmányos fékek felszámolását. Ciprus és Málta a Líbia keleti felét uraló Khalifa Haftar tábornokkal egyezett ki, és utóbbi még azt is csendben tűri, amikor líbiai milíciák az ő felségvizére belépve tessékelik vissza a migránshajókat.
Amikor Szíriában 2024 decemberében megbukott Bassár al-Aszad elnök, az európai országok feltétel nélkül szavaztak bizalmat az új iszlamista rezsimnek, egyetlen hét leforgása alatt pedig valamennyi főbb befogadóország felfüggesztette a szíriai állampolgárok által beadott menedékkérelmek elbírálását, mondván Szíria már biztonságos ország
A következő nagy kihívást az európai tartózkodásra nem jogosult menedékkérők hazaszállítása jelenti. A legtöbb közel-keleti és észak-afrikai rezsim partnernek mutatkozik saját polgárainak visszafogadásában, és együttműködési hajlandóságuk csak növekedni fog, ha Brüsszel a terveket megvalósítva migrációs együttműködésekhez köti a fejlesztési segélyek kifizetését.
Mit hoz a jövő?
Az arab világ továbbra is fontos migránskibocsájtó régió. A vélekedés azonban, mely szerint ennek oka a túlnépesedés, hamis. A térségben ugyanis jelentősen csökkent a népszaporulat. Szíriában és Irakban ugyan még 2 fölött van, de Egyiptomban 1,8-cal már nem éri el a reprodukciós rátát, Tunéziában és Marokkóban pedig 1 alá süllyedt.
Mostanában inkább az 1990-es és 2000-es évek népességrobbanása érezteti a hatását, miután a strukturális problémákkal küzdő gazdaságok nem tudnak perspektívát kínálni a munkaképes férfi lakosság jelentős részének. És mivel az arab tavasz elbukott, az autoriter restauráció végbement, az emberek már nem az utcákra vonulva akarják kezükbe venni a sorsukat, hanem inkább a lábukkal szavaznak.
Az Arab Barometer legutóbbi felmérése szerint a közel-keleti és észak-afrikai országokban átlagosan 30–45 százalék között mozog azok aránya, akik komolyan fontolgatják, hogy elhagyják hazájukat. A legmagasabb arányban Tunéziában (46%), Jordániában (42%) és Libanonban (38%) találkozunk ezzel a szándékkal. A migrációs hajlandóság a fiatalok körében különösen magas, sok országban eléri vagy meghaladja az 50 százalékot. A tunéziai fiataloknak több, mint 70 százaléka távozna.
Ennek oka elsősorban a gazdasági bizonytalanság: a potenciális kivándorlók 89 százaléka Tunéziában, 90 százaléka Jordániában és mintegy 70–72 százaléka Libanonban a rossz gazdasági helyzetet jelölte meg fő indokként. A politikai, korrupciós és biztonsági okok kevésbé nyomnak a latba. A vágyott célországok között az Egyesült Államok és Kanada állnak az élen, utánuk Nyugat-Európa következik, majd az Öböl-államok. Franciaország kiemelt úti cél a tunéziaiak (31%), a libanoniak (25%) és a marokkóiak (23%) körében. Németországot több arab állam esetében 20–28 százalék választaná.
Sokan illegális módon is vállalnák az utat: Marokkóban 53, Tunéziában 42, Mauritániában 44 százalék, míg Jordániában 19 és Libanonban 17 százalék nyilatkozott így.
Ez vajon számszerűleg hány potenciális bevándorlót jelenthet?
A régió klasszikus migránskibocsátó országainak népessége nagyjából 300 millió ember. Ha ennek a 35 százaléka tervezi az elvándorlást, az 100 millió potenciális migránst jelent. Amennyiben közülük 20–30 százalék ténylegesen megpróbálna Európába jutni, az 20–30 milliós tömeget feltételezne. Természetesen mindez nem jelenti azt, hogy ezek az emberek mind útnak is indulnak. Az európai kormányok azonban már ennek töredékét sem látnák örömmel. Ezért ha kell, az ördöggel is lepaktálva, de mindent megtesznek az érkezők távoltartása érdekében.
A szerző, Sayfo Omar a Migrációkutató Intézet kutatási vezetője.
Forrás: Index.hu
Borítókép: Menekültek Thesszaloniki közelében 2022 októberében. Fotó: NurPhoto / Getty Images)
