Bár a jelenlegi olasz kormányfő, Giorgia Meloni tavaly is vitába keveredett a migránsokat Európába pumpálni igyekvő Sea-Watch „civil” szervezettel, és februárban kerek perec kimondta, hogy az illegális migránsok termékeny talajt jelentenek a bűnözés számára, még 2024-ben is több mint 60 ezer migráns érkezett Olaszországba. Miképpen fogadta és fogadja Itália a 2015 óta partjait még intenzívebben ostromló menekülthullámokat?
„Évekig letagadták és eltitkolták a (rendszer) egyre növekvő bizonytalanságát, hogy elkerüljék a befogadási rendszer megkérdőjelezését. Ez a rendszer azon a hibás elven alapul, hogy akik illegálisan partra szállnak (olasz földön), azok »menekültek«, így jogosultak a menedékjogra. Nekünk pedig kötelességünk befogadni őket és gondoskodni a jólétükről” – így összegzi 2025 februárjában, egy olvasói levélre válaszolva Vittorio Feltri, a konzervatív milánói Il Giornale napilap szerkesztőségi igazgatója azt a kritikussá vált helyzetet, amely 2015 óta a migráns-inváziónak már korábban is kitett Olaszországban állt elő az utóbbi tíz év folyamán.
Itália, földrajzi helyzeténél fogva, különösen frekventált helyen fekszik, hiszen a legelső „frontvonala” az Észak-Afrikából érkező menekülthullámoknak.
Milliók és milliók…
Az olasz statisztikai hivatal, az Istat becslése szerint 2024-ben 5,2 millió külföldi állampolgár élt Olaszországban, ami a teljes népesség mintegy 8,9 százalékát tette ki. Ez az adat nem tartalmazza a már honosított, ám külföldön született lakosok tömegét (1999 és 2020 között körülbelül 1 620 000 külföldi szerzett olasz állampolgárságot), valamint az illegális migránsokat, az úgynevezett „clandestini”-ket, akiknek nehezen meghatározható számát legalább 670 ezer főre becslik.
A külföldiek eloszlása egyenetlen Olaszországban: 2020-ban a külföldi állampolgárok 61,2 százaléka Észak-Olaszországban zsúfolódott össze (36,1 százalék az iparilag fejlettebb, így nagyvárosokban is gazdagabb Északnyugat-Olaszországban) 24,2 százaléka Közép-Olaszországban, és csak 10,8 százalékuk a hagyományos életformáját jobban őrző Dél-Olaszországban, míg 3,9 százalék pedig Olaszország szigetein.
„Erőszakosak, dühösek”
„Első kézből tapasztaljuk meg azoknak a baloldali politikáknak a következményeit, hatásait és utóhatásait, amelyek Olaszországot mindenki számára elérhető földdé tették. Az általunk befogadott bevándorlótömegek nem menekültként élnek az utcán – mert nem azok –, hanem illegális bevándorlóként, akik nem tudnak és nem akarnak dolgozni, és valahogy a bűnözésből próbálnak megélni. Ráadásul ezek olyan egzisztenciális körülmények, amelyek a legrosszabbat hozzák ki belőlük. (…) Erőszakosak, dühösek. Városközpontjaink tele vannak ilyen emberekkel, és üdvözölnék egy olyan megoldást, mint amilyet Donald Trump is elfogadott , aki megígérte és betartotta a szavát a választóknak: az illegális bevándorlók és bűnözők hazatelepítése, ami (Amerikában) a kezdetektől fogva tömeges volt” – írja fent idézett cikkében Feltri.
2015-ben Olaszországban 153 842 migráns szállt partra, közülük 8970-en nyújtottak be nemzetközi védelem iránti kérelmet. Az európai migrációs válság 2014-hez képest fokozódott. A migránsok fő nemzetisége szíriai, afgán és eritreai volt.
A migránsáradat erőteljesen megosztotta az olasz társadalmat. A szocialista rendszerek 1989-es összeomlása után is régi vágású, már-már sztálinista baloldali és kommunista pártok sokmilliós szavazótáborai a nemzetközi trendeket követve a migránsok elvakult, feltétel nélküli befogadását mantrázták, míg a jobbioldali szavazók kifejezetten ellenezték a hétköznapi életvitelüket felborító, a bűnözést megnövelő, számos települést élhetetlenné tévő migránsinváziót.
Elájult, amikor a migráns becsöngetett
„…Konkrétan mit jelent a bevándorlók befogadásának támogatása? Vajon azt jelenti, hogy ezt az elvet a legkézzelfoghatóbb következményekig kell feszegetni, akár odáig, hogy egy bevándorlót a saját otthonunkba fogadunk be?” – kérdez vissza az Il Tempo 2017-ben.
Az olasz konzervatív lap felidézi: Évekkel ezelőtt a Le lene (népszerű olasz tévéműsor, az Italia1 csatornáján – a szerk.) megpróbált szembesíteni politikusokat és hírességeket egy kész ténnyel: azzal, hogy felajánlották nekik, befogadhatnak egy menekültet. A „szerencsés nyertesek” egy általánosságban megfogalmazott, udvarias „igen” után aztán azzal szembesültek, hogy a bevándorló valóban ott várja őket, az illető már be is csomagolt, és a szerkesztőség bármikor készen áll, hogy az illető lakásához kíséri őket. Így hibázott rá Alessandro Gassmann (rendező, filmrendező), aki manapság közösségi médiában Giorgia Melonival vitázik és a bevándorlók abszolút szükségességét hangoztatja társadalmunkban. Kár, hogy akkoriban, Filippo Roma mikrofonja előtt, miután kifejezte hajlandóságát egy menekült befogadására, összeesett, amikor elmagyarázták neki, hogy mindez igaz!
Bűncselekményekből élnek
Az olasz politikai paletta, a megválasztott kormányok összetétele és politikusaik hitvallása látványosan jelezte vissza, hogy a választók éveken belül torkig lettek az országukba folyamatosan beözönlő migránsrohamokkal: 2018 júniusától többször is kormányra került a bevándorlást ellenző Északi Liga, míg jelenleg is a Giorgia Meloni vezette, konzervatív Olasz Testvérek párt kormányoz.
A szavazói szemléletváltás okai közé tartozik, hogy csak 2016-ban Olaszországba körülbelül 153 842 migráns érkezett, főként a szubszaharai Afrikából, például Nigériából, Gambiából, Szomáliából és Eritreából – elképesztő szintre emelve a bűnözést, és itt-ott kőkorszaki állapotokat teremtve a menekültszállásokon, köztereken. A bevándorlási helyzet 2018-ban kritikussá vált, ekkor adta Silvio Berlusconi, a a Forza Italia vezetője azt a híressé vált interjút, melyet a La Reppublica is idézett: „A bevándorlás rendkívül sürgető kérdés. Ma Olaszországban legalább 630 ezer migráns él, akiknek csak 5 százalék, azaz 30 ezer fő jogosult menekültként, azaz (valóban) háború és halál elől menekülve, (nálunk) maradni. A többi 600 ezer ember egy robbanásra kész társadalmi bomba, mert csalásból és bűncselekményekből élnek!”
Ezt a stafétát vette át Matteo Salvini: a konzervatív politikus, 2018. június 1-től 2019. szeptember 5- ig, majd 2022. október 22-től Olaszország miniszterelnök-helyettese és belügyminiszter. Korábban, 2018 júniusától 2019 szeptemberéig is ő irányította a belügyi tárcát.
La7 csatornán Matteo Salvini megbízatása kezdetén így fogalmazott: „Az Olaszországban, amelyet elképzelek és amelyet kormányozni szeretnék, tiszteletben tartják a szabályokat, és ha nincs tartózkodási engedélyed, és kábítószerrel kereskedsz, akkor negyed óra alatt hazaküldenek. Lehetsz fehér, sárga vagy fekete: szabályokra van szükség” – mondja a Non è l’arena című műsorban.
Tengeri csata
Salvini addigra már „harcát megharcolta”: 2018-ban hihetetlen szívóssággal küzdött a Soros György és más szervezetek által dollármilliókkal kitömött, úgynevezett NGO-k által finanszírozott projekt ellen, melynek keretében ezrével szállították, gyanús tulajdoni hátterű hajókkal szállítva olasz földre, az embercsempész szervezetek által toborzott migránsok tömegeit.
Csakhogy az Olaszországot 2018 június óta irányító, Liga és az Öt Csillag Mozgalom alkotta koalíciós kormány nem volt hajlandó fogadni a migránsokat szállító hajókat. Salvini kategorikusan megtiltotta a kikötést az NGO-hajók számára olasz kikötőkben.
Így például, amikor a spanyol Proactiva Open Arms hajója által a tengeren „kimentett” (az esetek többségében szervezettségre utaló körülmények között, a rossz minőségű, és rendszerint, sőt kivétel nélkül süllyedni kezdő tákolmányokról átvett) migránsok esetében A spanyol szervezet azt kérte Rómától, hogy partra tehesse egy olasz kikötőben a migránsokat. Salvini ezt írta Facebook-oldalán: „Válaszom világos: az olasz kikötők zárva vannak. A szép élet véget ért az embercsempészek és mindazok számára, akik őket támogatják!”
Salvini e magatartása miatt – a bevándorlást szintén ellenző és különös módon szintén évekig tartó pereskedéssel és súlyos ítéletekkel vagy a politikai pályájuk ellehetetlenítésével szemebesülő francia vezető konzervatív politikusokhoz, Nicolas Sarkozyhez és Marine Le Penhez hasonlóan – az Európában ilyenkor szokásos, konzervatív politikusok ellen rendre megindított „terrorperek” egyikében részesült.
Nemrég arról olvashattunk, hogy az ügyészség újra megtámadta az ügyében hozott korábbi, felmentő ítéletet. A palermói ügyészek nagy valószínűséggel azt akarják továbbra is bizonyítani, hogy Matteo Salvini felelősségre vonható, amiért 2019 augusztusában a Conte-kormány belügyminisztereként 147 migránst három héten keresztül nem engedett leszállni az Open Arms civil hajó fedélzetéről Olaszországba.
„Nem tudtam végignézni”
Nemcsak az olasz igazságszolgáltatást jellemzi gyakran a már-már rögeszmés, migrénsok melletti elfogultság, hanem a többnyire radikálisan baloldali vagy szélsőségesen liberális olasz médiát is. A Lampedusa szigetét (a legnagyobb sziget Afrika és Olaszország legdélebbi területei között – a szerk.) irtózatos tömegekben elárasztó és ott infernális állapotokat teremtő migránsinváziót például szuperlativuszokban dicsérte az olasz sajtó.
Erre reagál az Il Tempo: „Bevallom, hogy nem tudtam végignézni a teljes dokumentumfilmet, a Fuocoammare-t (Tűz a tengeren), amely a lampedusai partra szállásról szól, és amelynek premierje a minap este volt a Rai3-on. Ugyanez történhetett sok olasszal is, a meglehetősen gyenge nézettség és a témát és a filmet körülvevő propagandaáradat fényében. Bűn, bűncselekmény bevallani, hogy kiszámíthatónak, modorosnak és kissé unalmasnak találtam? Idegengyűlölőnek, rasszistának vagy keresztényietlennek tartod, ha azt mondod, hogy most a migránsokat és a velük való fogadtatás megszállottságát dicsőítő napi dicsőítő dicshimnuszt demagógnak és önpusztítónak találom?”
Az agrigentói kutyasült
Hogy milyen állapotok jellemzik történetünk végén 2025-ben Olaszországot, talán megfelelően érzékelteti pár olyan válasz, melyet a fent idézett, politikusi tapasztalatokkal rendelkező és komoly tekintélynek örvendő, idős lapigazgató, Vittorio Feltri „levelezési rovatában” jelent meg. „Egy engem mélyen felkavaró esetről írok” – kezdi az egyik olvasója. „Agrigentóban egy nem EU-s bevándorló fogott egy kutyát, elvágta a torkát, majd feldarabolta, hogy megsüsse az utcán. Úgy tűnik, meg akarta enni. Állatjogi aktivista vagyok, és mélységesen szeretem az állatokat, de úgy vélem, még azoknak is el kell ismerniük, akik nem rendelkeznek ezzel az érzékenységgel, hogy ezek az esetek túlmutatnak minden határon. (…) Azoknak, akik Olaszországba jönnek, tiszteletben kell tartaniuk a törvényeinket, a szabályainkat, az érzékenységünket!”
Ami Agrigentóban történt – válaszolja Feltri – az nem csupán undorító. Tökéletesen leképezi azt a kulturális és jogi hanyatlást, amelynek tehetetlenül és csendben, a tanúi vagyunk. Egyesek azt mondhatják: „Bizonyos kultúrákban normális a kutyaevés. Rendben van. De ez Olaszország.” Hozzáteszi: „Azt veszem észre, hogy bárki, aki megpróbálja felvetni a problémát, ahogy azt te is megteszed, és ahogy én is évek óta teszem, azonnal intoleránsnak, fasisztának, rasszistának bélyegzik – míg az igazi rasszizmus pontosan azoké, akik megvetik törvényeinket, szokásainkat, civilizációnkat.”
S egy másik olvasónak ezt írta: „A befogadási rendszer kudarcot vallott! Kimerítette az államkasszát, elősegítette a bűnszervezetek kialakulását, elterjesztette a »jóléti mentalitást« – azt az elképzelést, hogy az ide érkezőknek élelemre és menedékre van szükségük, és nem kell a társadalmi jóléthez hozzájárulniuk; ösztönözte a tömeges kivándorlást az afrikai országokból, növelte a tengeri halálesetek számát, fokozta a szegénységet, és mindenekelőtt a bűnözést. Tény, hogy az utcai bűncselekmények, amelyeket főként bevándorlók követnek el, megugrottak. Torzíthatjuk (ezeket) az adatokat? Nem!”
Kiemelt kép: Afrikai bevándorlók jogokat, tartózkodási engedélyt és anyagi segítséget követelnek maguknak az olasz államtól a Róma belvárosában tartott tüntetésen 2017. december 16-án (Fotó: MTI/EPA/Massimo Percossi)
forrás: hirado.hu
