„Még egyszer a kastélyról” címmel reagált a vásárhelyi Fidesz-KDNP frakcióvezetője arra, hogy az önkormányzat ismét pályázna a szabadkígyósi kastély fenntartására, fejlesztésére.
– Jó látni, hogy végre Hódmezővásárhelyen minden kész van, minden szép és jó, méteres gazok sem nőnek minden utcasarkon, a városi cégek is nyereségesek, nincs egy rossz út- vagy járdaszakasz. Ezt abból gondolom, hogy ismét a szabadkígyósi kastély a téma, nincs mivel mással foglalkozni – írta szerdai bejegyzésében Markó Csaba.
A frakcióvezető hozzátette, Vásárhelynek már csak egy 70 kilométerre lévő, milliárdokat felemésztő kastélyra van szüksége. – És emögött nyilván csak az a magasztos szándék húzódik meg, hogy megmentsék a kastélyt. Bár az nem teljesen világos, hogy mitől, vagy kitől. Talán a Békés vármegyeiektől? – tette fel a kérdést a politikus.
Leszögezte, a törvény világosan fogalmaz: a kastélyt nem lehet ellopni, szigorú szabályok vonatkoznak az új tulajdonosra.
– De akkor joggal merül fel kérdés, hogy mi a cél, amiért még Hódmezővásárhely jövőjét is feláldoznák? Mindezt az itt élők megkérdezése nélkül. Arra gondolni sem merek, hogy szimplán egy politikai bosszúhadjárat lenne az – olvasható még Markó Csaba posztjában.
Borítókép: Archív