2025 szeptember 11. - Teodóra

Czirbus Gábor: most sem fog működni Márki-Zay gyűlöletkeltése

Az egyre népszerűbb pedagógusképzésről, a Tisza adótervéről és az Otthon Start Programról is szólt első őszi hírösszefoglalójában a Fidesz vásárhelyi-makói választókerületi elnöke.

– Több mint 107 ezren kezdték el a felsőfokú tanulmányaikat ezekben a napokban. Ez a harmadik év, amikor több mint 100 ezren jelentkeztek. Egyre népszerűbb a pedagógusképzés, köszönhetően a kormány intézkedéseinek, 17 ezren kezdték meg tanulmányaikat pedagóguskaron. Kár lenne ezt a pozitív folyamatot visszafordítani akár egy Tisza-adóval – mondta Czirbus Gábor.

A választókerületi elnök emlékeztetett:

„Tar Zoltán bejelentette, hogy többsávos adóemeléssel készülnek. Más egyebet nem osztott meg a nagy közönséggel, viszont azt elmondta, hogy a terveiket felszínre hozná, valószínűleg a választást elbuknák, még azelőtt, mielőtt megnyerhetnék”.

– Lejtmenetben van a Tisza. Ezért úgy gondolták, hogy a hétvégén elmennek Kötcsére és ott fognak balhézni. A csekély érdeklődők számának köszönhetően ez elmaradt – elevenítette fel a politikus.

Az Otthon Start Program kapcsán elmondta: sem bérlakás, sem albérlet, csak saját otthon. A kormány célja világos, mindenki rendelkezzen saját otthonnal.

– A magyar kutatók nagyon komoly béremelés előtt állnak, 30 százalékkal fog emelkedni a bérük. Hamarosan utolérhetik nyugat-európai társaikat. Az év végéig továbbá a MÁV-csoport minden dolgozója 150 ezer forint plusz juttatásban részesül – ismertette Czirbus Gábor.

A választókerületi elnök arról is beszélt, hogy

„Márki-Zay Péter újra nagyot szeretett volna mondani, azt mondta, hogy aki a Fideszre szavaz, az gazember. A bukott miniszterelnök-jelölt gyűlöletkeltése korábban sem működött, most sem fog”.

Borítókép: Archív

Promenad24
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.