2025 szeptember 8. - Mária, Adrienn

Nagyon ragaszkodik a trollszoborhoz Márki-Zay Péter

Még szeptemberben megépül a Thomas Dambo-féle trollszobor Vásárhelyen. Úgy, hogy a Kása-erdő még mindig nem állt helyre a júliusi extra vihar után, és úgy, hogy többen elmondták: idén el kellene felejteni a beruházást.

Márki-Zay Péter nem ismer tréfát: még ebben a hónapban lesz trollszobra a vásárhelyieknek! A polgármester a Vásárhelyi Televízióban elmondta, hogy igazából napok kérdése, és máris felépítik az általa „kedves erdei lénynek” nevezett szobrot a Kása-erdőben.

A munkálatokat minden bizonnyal a lakosok is észreveszik majd, ugyanis teherautóval egy 300 kilogrammos fejet szállítanak majd oda, amit egy targonca 4 méter magasba emel – avatott be a részletekbe a polgármester.

A 32 millió forintos trollszobor kérdése elsőként az áprilisi közgyűlésen merült fel. A városvezetés azt mondta, azért kell Vásárhelynek Thomas Dambo dán szobrászművész alkotása, hogy a település felkerüljön egy új térképre. Hátizsákos nyugati fiatalok sokaságát várják, hogy megrohamozzák a várost az újrahasznosított hulladékból, fából készült trollszobor miatt.

Akkor nemcsak a Fidesz-KDNP frakciója ellenezte a projektet, hanem még a Márki-Zay Pétert támogató Jovány Gyula képviselő is azt mondta: a 32 millió forintot inkább a civil szervezeteknek kellene odaadni, mivel a jelenlegi gazdasági helyzetben a napi fennmaradásukért küzdenek.

A kormánypárti képviselőcsoportból Nagy Enikő Diána úgy érvelt: nem gondolja, hogy önmagában egy trollszobor az erdőben olyan sikeres turisztikát generál, amiben bíznak. Nem látja, hogy megtérülne az a pénz, amit ráköltenek.

Aztán jött a július 7-i vihar, ami olyan erejű volt, amit talán az elmúlt száz évben nem tapasztalt a város. A gigantikus erejű szél nemcsak a települést, hanem a Kása-erdőt is szanaszét verte. Olyannyira, hogy nemrég még a városvezetés is elismerte: akár egy évbe is telhet, mire teljesen biztonságos lesz és helyreáll az erdő.

A Fidesz-KDNP a vihar után 5+1 pontos javaslatot nyújtott be a közgyűlésnek. A hármas pont az volt: „a viharkárt szenvedett vásárhelyi polgárok számára létrehozott 5 millió forintos segélyalap jó irány, de kevés: ezt emeljük fel 40 millió forintra, ennek fedezete pedig legyen a trollszoborra szánt pénz. (A szobor felállítását halasszuk későbbre, a Kása-erdő jelenlegi állapotában ez egyébként is indokolt lenne.)”

Márki-Zay Péter természetesen gondolkodás nélkül lesöpörte a javaslatot az asztalról.

Ha mindez nem lenne elég: nap mint nap tapasztalhatjuk, hogy egyre később kel fel és egyre korábban nyugszik a Nap. Tehát ha szeptember második felében felállítják a szobrot, idén már nem sok „hátizsákos nyugati fiatal” tud majd gyönyörködni benne, hiszen kevesen választják a ködös, egyre szürkébb időszakot messzi erdei túrákra.

 A vásárhelyi városvezetést azonban mindez nem érdekli: csakazértis mögcsinálják!

Borítókép: Archív/Illusztráció (Thomas Dambo)

Promenad24
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.