Békemenetek kellenek, mozgósítás, mindent alá kell rendelni a közös győzelemnek – jelentette ki a kötcsei polgári pikniken Orbán Viktor. A miniszterelnök bejelentette, hogy a kiszivárgott tiszás adótervekről nemzeti konzultációt is fognak indítani, és mindenkit arra kért, hogy tegyen meg mindent a közös cél érdekében. A Magyar Nemzet tudósítása Orbán Viktor beszédéről.
A kötcsei polgári pikniken idén először a nyilvánosság előtt mond beszédet Orbán Viktor miniszterelnök. A jobboldali–konzervatív értelmiség és politikusok találkozója 2004 óta a nemzeti oldal legfontosabb fórumának számít, ahol évről évre kijelölik az előttük álló feladatokat.
A rendezvénynek immár huszonegyedik alkalommal adott otthont a somogyi település Dobozy-kúriája. Az esemény egyik kiemelt programpontjaként a kormányfő ezúttal nem zárt körben, hanem nyilvánosan osztotta meg gondolatait. Orbán Viktor Kapu Tibor, a második magyar űrhajós felszólalását követően lépett színpadra, és hosszú taps után kezdte meg beszédét.
A miniszterelnök egyébként még a beszéde előtt beugrott a Patrióta helyszínen forgó élő tudósításába, ahol azt mondta, hogy arról fog beszélni, hogy hogyan kellene győzniük és hogy mit kell végigcsinálni ehhez. – Egy nemzeti konzultációt bejelentünk ma. Visszatérünk a tavalyi beszéd végére, azt az erős, de teljesen érdektelenségbe süllyedt állítást próbálom megismételni, hogy a nyugati civilizáció mint olyan már nem nyugaton van, hanem Közép-Európában. Próbálom valahogy betájolni a magyar belpolitikát időben és térben – mondta.
A miniszterelnök jelezte:
a nyár folyamán elkészült győzelmi tervről számol be a hallgatóságnak, amit be is mutatott a beszéde elején,
ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a nyilvánosság miatt a megszokott kötetlenebb, személyesebb kiszólások ezúttal elmaradnak. Mint fogalmazott, az ellenfél titkolózásával szemben a kormányoldal a nyíltságot választotta. – Mi mindig azt csináltuk, amit mondtunk, és azt teljesítettük is – mondta Orbán Viktor, hozzátéve: a beváltott ígéretekből fakadó bizalom hozta el sorozatos választási győzelmeiket, és szerinte a jövőben, a 2026-os választáson is ez lesz a döntő kérdés:
Kiben lehet bízni?
A kormányfő élesen bírálta a Tisza Pártot, amely szerinte nyíltan vállalta, hogy mást tenne kormányon, mint amit most ígér. – A Tisza ezüsttálcán kínálta fel a fejét, fogadjuk el – fogalmazott Orbán Viktor. Úgy látja, az új párt a „balhépolitikát” képviseli, amit az is mutat, hogy a polgári piknik helyszínére, Kötcsére is eljöttek pont a mai napon.
– Erre kell felkészülnünk. Ez nevezhetjük kiskakas-politikának. Ott kakaskodás van, melldüllesztés, nagyotmondás. Ott mindig a kiskakas áll a világegyetem középpontjában, aki ha nem kukorékol, akkor nem kel fel a nap, de a kiskakasból soha nem lesz nagykakas” – mondta a miniszterelnök utalva Magyar Péterre.
Orbán Viktor: Amit Nyugat-Európának hívunk, az ma Közép-Európában található meg
Orbán Viktor poénosan kitért arra, hogy bár hosszú lesz a beszéd, de nem fogja nagyon túlhúzni, mert a feleségével ma ünneplik a 39. házassági évfordulójukat, ezért estére haza kell érnie. Ezután komolyra fordítva a szót felidézte: Kötcsén tavaly felállítottak egy tézist, ami szerint amit Nyugat-Európának hívunk, az ma Közép-Európában található meg. Mint mondta, a nyugati világot a hit és az értelem tartja életben, mert vannak dolgok, amiket csak ezekkel lehet megérteni.
Azonban ez az iszlamizációval kezd kiveszni a kontinens nyugati felén, és már csak Közép-Európában található meg. Elárulta azt is, tavaly számos kérdést hagytak nyitva a tavalyi találkozón, amire mára mind választ kaptak. Megemlítette többek között például az amerikai elnökválasztást, az orosz katonai győzelmet.
Kifejtette, az Egyesült Államokban az új elnökkel új stratégia is jött: felismerték, ha ez a globális kereskedelmi rend fennmarad, akkor az Egyesült Államok le fog maradni. Beismerték azt a tényt, hogy Kínának számos olyan előnye van, amit nehéz vagy egyáltalán nem lehet behozni. Beismerték azt is, hogy az orosz–ukrán háborút Oroszország megnyerte. Szembenéztek azzal a ténnyel is, hogy vesztésre állnak a csendes-óceáni térségben a katonai jelenlét tekintetében: Kína ugyanis lassan, de biztosan integrálni fogja a térséget a saját gazdaságába. Végezetül beismerték azt is, hogy az Európai Unió gyenge marad.
A kormányfő szerint ezért az Egyesült Államok szétbontja a jelenlegi ismert világgazdaságot, és a saját gazdaságukat helyben szeretnék fejleszteni.
Ennek fényében mi történik Európában? Orbán Viktor szerint a legfontosabb kérdés, hogy talpra tud-e állni az uniós gazdaság. Mint mondta, a francia és a német belpolitikai és gazdasági helyzetet elnézve aligha. Pozitívan nyilatkozott viszont Lengyelországról, ahol szerinte kezd véget érni az új elnök miatt a liberális hegemónia, ami a visegrádi négyekre is jó hatással lehet. Leszögezte: a Nyugatnak bele kell törődnie abba, hogy Vlagyimir Putyin marad Oroszország elnöke, a háborút pedig az oroszok megnyerték.
Orbán Viktor felidézte, az Egyesült Államok nyíltan rezsimváltást hirdetett Oroszországban, aminek következménye a mostani konfliktus, amelyben az Európai Unió finanszírozza a háborút. Mint fogalmazott: ebben a versenyben Oroszország jelenleg előnyben van, miközben Európa saját magát gyengíti.
Ukrajna felosztása megkezdődött
A kormányfő hangsúlyozta: Ukrajna sorsa megpecsételődni látszik, az ország felosztása már megkezdődött. – Orosz zóna már létezik, a vita ma csak arról szól, hány megyét tartalmazzon – mondta. Orbán Viktor szerint Ukrajna három részre szakad: egy orosz övezetre, egy demilitarizált területre, valamint egy nyugati zónára.
A miniszterelnök ezután az Európai Unió helyzetét értékelte. Felidézte: 2008-ban az EU még a világ gazdasági teljesítményének 25 százalékát adta, míg az Egyesült Államok 23-at. Ma az arány megfordult, az amerikaiak 27, az európaiak viszont csupán 17 százalékot képviselnek. – Ez egyértelműen a rossz európai vezetés következménye – hangsúlyozta.
Orbán Viktor kijelentette: az Európai Unió jelenleg a szétfeslés állapotába lépett, és ha ez így folytatódik, a szervezet legfeljebb még egy hétéves költségvetést tud elfogadni. – Ez lesz az unió utolsó költségvetése, ha nem történik gyökeres változás – fogalmazott.
A kormányfő hangsúlyozta, a kiút az unió mélyreható átszervezése. Egy „körkörös Európa” modelljét vázolta fel, amelyben a tagállamok eltérő szinteken kapcsolódhatnak egymáshoz. Ennek első, legkülső körében azok az országok helyezkednének el, amelyek csupán két területen akarnak együttműködni: a katonai biztonságban és az energiabiztonságban. Idesorolható Törökország, az Egyesült Királyság, de akár Ukrajna is.
A második kör a közös piacot jelentené. Ebben az övezetben azok az államok kapnának helyet, amelyek a biztonság mellett a gazdasági együttműködésből is részesedni kívánnak, hasonlóan a mostani EU-s belső piachoz.
A harmadik kör a közös pénzhez, vagyis az eurózónához kapcsolódna. Itt már a közös monetáris politika mögé közös költségvetés is társulna, ami stabilitást biztosítana az érintett tagállamoknak.
Negyedikként említette, hogy a legbelső kör a politikai unió lenne, ahol nemcsak a gazdasági együttműködés, hanem közös politikai elvek és értékek is kötelezően érvényesülnének. Idetartozna a migrációhoz, a jogállamisághoz vagy a társadalmi kérdésekhez kapcsolódó közös szabályozás és annak kikényszeríthetősége is.
A kormányfő leszögezte, csak egy ilyen körkörös, rugalmas szerkezet biztosíthatja, hogy az európai országok különböző szintű együttműködésekben, de mégis közösen működjenek. Ha erre nem áll át az unió, a kormányfő szerint „legfeljebb még egy hétéves költségvetés készülhet el, aztán szétbomlik”.
– Ha nem állunk át erre a rendre, az unió szétbomlik
– hangsúlyozta Orbán Viktor.
Miért nem ment tönkre a magyar gazdaság, amikor az uniós tönkrement?
Ezt a kérdést is feltette beszédében Orbán Viktor. Szerinte azért, mert Magyarország időben, 2010-ben levált az európai gazdasági modellről, ami egy segélyalapú gazdaság. Orbán Viktor rámutatott: mi egy másfélét építettünk fel, amit munkaalapúnak lehet nevezni. Ennek legfontosabb eleme többek között a munkaerőpiaci szabályozás, ami sokkal rugalmasabb, mint a nyugati országokban: az alapelve, hogy
aki dolgozni akar, az dolgozzon.
Más a munkanélkülisegély-rendszer és az adórendszer is, csak nálunk van egykulcsos rendszer. Külön kiemelte a családtámogatási rendszert is: míg a Nyugat alanyi jogon adja a pluszpénzt, Magyarország munkához köti. Megemlítette még, hogy a nyugati országokkal ellentétben
Magyarországon nincs örökösödési adó,
van tranzakciós illeték,
van szektorális adó,
rezsicsökkentés alapú az energiapolitika,
van kifektetéstámogatás,
kiemelkedő otthonteremtés támogatási rendszer van,
itt a legjobb a nők egzisztenciális biztonsága.
Hangsúlyozta: ezek nem felületes, hanem mély, lényegi különbségek. – A magyar gazdasági rendszert úgy is le lehetne írni, hogy a vajból kell hogy a kenyér szélére is jusson – tette hozzá.
Az uniós vezetők most a közös eladósodásba próbálják belehúzni az EU-t
A miniszterelnök rámutatott: az unió most azzal próbálkozik, hogy megmentse azt a formáját, ami jelenleg is létezik, ennek a neve pedig közös eladósodás.
Szerinte ebbe mindenkit be akarnak rántani, így jött létre az Amerikai Egyesült Államok is annak idején. A terv pontosan ugyanez itt is, ennek pedig a legjobb eszköze Ukrajna. Az unió vezetői azt gondolják, hogy amivel a legkönnyebben le lehet nyomni egy közös adósságot a tagállamok torkán, az orosz–ukrán háború és Ukrajna felvétele az unóba. Ezzel pedig szerinte az a probléma, hogy az ukrán állam felvétele az uniónak belépést jelent a háborúba.
Leszögezte: az európaiak tévednek, Ukrajna uniós tagsága közvetetten vagy közvetlenül, de mindenképp belevisz minket a háborúba, ráadásul tönkrevernék az uniót gazdasági értelemben is. Mi következik mindebből a következő 1-2 évben? Orbán Viktor szerint az unió mellékszereplő marad a világpolitikában. Felhívta a figyelmet arra, hogy veszélybe kerül a váltógazdálkodás, ami a demokráciák egyik legfőbb eleme, ráadásul még az ellenfeleiket sem engedik indulni a választásokon. Példaként említette Franciaországban Marine Le Pent vagy Németországban az AfD-t.
Rámutatott arra is, előrehaladott állapotban van a vegyes társadalmak kiépülése, párhuzamosan fognak kiépülni a keresztény és az iszlám jogrendszerek. – Az egységes európai jogrendszer az iszlamizáció miatt fel fog bomlani – hangsúlyozta. A kormányfő feltette a kérdést: mit kellett volna másképpen csinálni? Példaként említette többek között, hogy létre kellett volna hozni a Lisszabon–Vlagyivosztok nagypiacot, és hogy az unióban bent kellett volna tartani az Egyesült Királyságot. – Mindezt azért nem tudták megtenni, mert nyugaton nem voltak stabil kormányok, hanem mindenhol törékeny, koalíciós kormányok voltak, ez a tanulsága az utóbbi 20 évnek – vélekedett.
A globális piac álma végleg a múlté, a világ a nagyhatalmi politika korába lépett vissza, ahol versengő blokkok és piacok alakulnak ki – szögezte le a kormányfő. Hangsúlyozta, hogy az EU vezetői tévúton járnak, amikor azt hiszik, a központi intézmények megerősítésével nagyhatalmi szerephez juthat a közösség, mert ez valójában könyörtelen centralizációhoz vezet, nem valódi erőhöz.
Nagyhatalmi érdekek és az EU bénultsága
Orbán Viktor felidézte: Oroszország célja a nyugati térnyerés megállítása, Kína törekvése az amerikai dominancia megtörése és a kiváltságos hozzáférés Oroszország gazdaságához, Ukrajna célja pedig az, hogy a külső pénzügyi támogatások nélkül összeomló gazdaságát életben tartsa. Közölte: az Európai Unió mindeközben csupán Ukrajna háborús képességének fenntartására és az Egyesült Államok konfliktusban tartására rendezkedett be.
Az Egyesült Államok céljai is változóban vannak – emlékeztetett a miniszterelnök. Joe Biden más politikát folytatott, Donald Trump viszont az oroszokkal való gazdasági megállapodást és az EU gazdasági alárendelését tekinti prioritásnak. Orbán Viktor hangsúlyozta: amíg tart a háború, az Európai Unió „béna kacsa”, mert védelmi szempontból teljesen ki van szolgáltatva Washingtonnak. Ez a kiszolgáltatottság kizárja, hogy az EU önálló kereskedelmi politikát folytasson.
Leszögezte: Európának nem Washingtonban kellene kilincselnie, hanem Moszkvával kellene biztonsági megállapodást kötnie, amely Ukrajna NATO- és EU-tagságát kizárná, ugyanakkor stratégiai együttműködést lehetővé tenne. „Mi nem vagyunk ukránellenesek, jövőt és távlatot akarunk Ukrajnának” – emlékeztetett, hozzátéve, hogy a szomszédos ország összeomlása súlyos veszélyt jelentene Magyarországra is.
A háború folytatása Európa számára vesztes stratégia, amely az EU-t az Egyesült Államok alárendelt szerepébe taszítja – összegezte a kormányfő.
Két út Magyarország előtt
A miniszterelnök világossá tette: hazánk előtt két stratégiai lehetőség áll. Az egyik, hogy csatlakozik a brüsszeli politikához – ezt a DK és a Tisza Párt képviseli. Orbán Viktor hangsúlyozta, ez káoszba és szegénységbe taszítaná az országot: segélyalapú gazdaság, többkulcsos adó, a rezsicsökkentés feladása, a családtámogatások átalakítása, Ukrajna támogatása és EU-tagsága, a migrációs paktum elfogadása, valamint az euró bevezetése következne belőle.
A másik út a magyar modell folytatása: munkaalapú állam, nemzeti gazdaságpolitika, békepárti álláspont, kimaradás a közös adósságokból, Ukrajna esetében tagság helyett stratégiai partnerség, önálló energiapolitika, a migráció elutasítása, a V4 megerősítése és kiegyensúlyozott kapcsolatok az Egyesült Államokkal, Kínával és Oroszországgal. Orbán Viktor közölte: ez a modell a békén, a közös piacon, a saját pénzen és a függetlenségen alapul.
Győzelmi terv 2026-ra
A miniszterelnök jelezte: a Fidesz–KDNP ma az esélyes, saját felméréseik szerint a 106 körzetből 80-at megnyernének. Hangsúlyozta ugyanakkor: az esélyesség önmagában nem elég, azt munkával kell beváltani. A győzelmi terv végrehajtásáért az elnökség Orbán Balázst, a miniszterelnök politikai igazgatóját jelölte ki felelősnek.
Orbán Viktor részletesen felsorolta a célzott gazdasági programot: adómentessé tették a CSED-et és a GYED-et, növelték a családi adókedvezményt, elindították az otthonteremtési programot, vásárlási utalványt küldtek a nyugdíjasoknak, életre szóló adómentességet vezettek be a háromgyermekes és fiatal édesanyáknak, biztosítják a 13. havi nyugdíj kifizetését, valamint a béremeléseket. „Amit mondunk, azt mindig megcsináljuk” – hangsúlyozta.
A kormányfő leszögezte: a digitális építkezést fel kell gyorsítani, mert a politikai küzdelem ma a digitális térben zajlik. Emlékeztetett a békemenetek fontosságára, a kormányképességi verseny megnyerésére és a nemzeti konzultációk mozgósító erejére is.
A miniszterelnök mindenkitől azt kérte, hogy tegyen meg mindent a közös célért. Békemeneteket kell szervezni, és elindítanak egy újabb nemzeti konzultációt is, a Tisza kiszivárgott adóemelési terveiről is.
Végül Orbán Viktor közölte: Magyarország sikeréhez a vezetői képességek kulcsfontosságúak. „Ha ostoba kormányunk lesz, tönkre fogunk menni” – figyelmeztetett. A 2026-os győzelem után a V4 megerősítését, a Patrióták európai csoportjának megkétszerezését és Brüsszel politikai „bevételét” ígérte. „2026 őszén tartok majd egy izgalmas előadást” – zárta beszédét a miniszterelnök.
Forrás: Magyar Nemzet