2025 augusztus 22. - Menyhért, Mirjam

Dr. Kocsis László is átvehette a Boldog Gizella-díjat

A főállatorvos is megkapta a nívós elismerést a Polgári Hódmezővásárhelyért Alapítványtól, videón mutatjuk életútját.

Dr. Kocsis László Magyary Ágnes vívóedzővel augusztus 19-én este vehette át a Boldog Gizella-díjat a Polgári Hódmezővásárhelyért Alapítványtól.

Életrajz:

Dr. Kocsis László Gyöngyösön született, édesapja főállattenyésztő, édesanyja iskolatitkár volt.

Iskoláit Gyöngyösön kezdte, majd a család Szentesre költözése után a Horváth Mihály Gimnáziumba járt kémia-fizika tagozatra.

1979-ben kapott diplomát az Állatorvostudományi Egyetemen. Azóta a Hód-Mezőgazda Zrt.-nél, illetve jogelődjeinél dolgozik, 1979-1995 között állatorvos beosztásban, majd 1995-től főállatorvosként. Gazdasági haszonállatok – szarvasmarha, sertés, juh, ló – járványvédelme és gyógykezelése a fő szakterülete. 2001-ben Igazgatási és Járványügyi szakállatorvosi oklevelet szerzett.

1979-ben pályakezdőként, az akkori állami gazdaságban, pontosabban az Állatorvostudományi Egyetem Tangazdaságában kezdett dolgozni. Ebben az időszakban, a hódmezővásárhelyi Állategészségügyi Főiskolán is tanított 8 évig (Szaporodásbiológia és Állathigiénia tárgyak gyakorlatai oktatója), illetve részt vett a Tangazdaság és az Állatorvosi Egyetem közös kutatásaiban. Az Egyetemmel azóta is szakmai kapcsolatban áll, rendszeresen érkeznek állatorvos hallgatók szakmai gyakorlatra a Hód-Mezőgazda Zrt.-hez, akik az ő irányítása alatt dolgoznak. A közös munka eredményeként az Állatorvostudományi Egyetem mesteroktatója címet adományozta neki az egyetem Szenátusa.

A kezdetektől, 1993 óta az Alföldi Állattenyésztési Napok egyik fő szervezője és házigazdája.

Kiemelten fontos feladata a kiállításra érkező állatok járvány- és egészségvédelmének a biztosítása.

Tagságok, tisztségek:

1996 – MAOK (Magyar Állatorvosi Kamara) küldött közgyűlésének tagja

1996-2002 – Csongrád-megyei Állatorvosi Kamara Szakmai, Oktatási és Továbbképzési

Bizottság Elnöke, az Országos Bizottság Tagja

2002-2008 – Magyar Állatorvosi Kamara Csongrád Megyei Szervezet Elnöke

2008-tól a Magyar Állatorvosi Kamara Csongrád Megyei Szervezet Alelnöke

2002-től Magyar Állatorvosi Kamara Élelmiszerbiztonsági Bizottság Tagja

A Magyar Buiatrikus Társaság Elnökségének Tagja

A Hód-Mező Vadász Egyesület elnöke

Jelentősebb kitüntetések:

2024 – Magyar Állattenyésztők Országos Szövetségének Nagydíja (A Hód-Mezőgazda Zrt.-

nél végzett 45 éves szakmai munka elismeréséül)

2024 – Tolnai Sándor Díj (Agrárminisztérium díja)

2024 – Címzetes Egyetemi Docens (Állatorvostudományi Egyetem)

Promenad24
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.