2025 július 31. - Oszkár

A gazdáknak járó területalapú támogatások megszüntetése mellett érvelt a tiszás agrárszakértő

Nemcsak rendszeresen sértegeti, de anyagi szempontból is nehéz helyzetbe hozná az általa csak idomított csimpánzoknak tartott gazdákat a Tisza Párt agrárszakértője. Kökény Attila a közelmúltban többször is a területalapú támogatások ellen szólalt fel, amelyet többek között „az elavult technológiával termelő, összefogásra nem képes kis gazdálkodók versenyképtelensége miatt” szüntetne meg – számolt be a Magyar Nemzet.

„A Brüsszelben keringő javaslat értelmében a jelenlegi területalapú támogatások megszűnnének, helyüket jövedelemhez kötött, erősen differenciált támogatási formák vennék át. A tervek szerint a kifizetéseket nem földterület alapján, hanem a gazdálkodók tényleges mezőgazdasági jövedelme vagy gazdasági hátrányossága szerint ítélnék oda. (…) Az új rendszer célja tehát, hogy a hátrányos helyzetű gazdaságokat hozza előnybe, ezzel csökkentve a jelenlegi rendszerből eredő strukturális torzulásokat. Erre hatalmas szükség volna, mert kihal a vidék az elavult technológiával termelő, összefogásra nem képes kis gazdálkodók versenyképtelensége miatt” – jelentette ki a Tisza Párt agrárszakértője, Kökény Attila a Talajmegújító Mezőgazdaság nevű honlapon közzétett július 16-i írásában, amelyben azt is kifejtette, hogy szerinte „a támogatások jelenleg több kárt okoznak, mint hasznot.”

Mint később kiderült, a gazdák elavult technológia használatával és összefogásra képtelenséggel való megvádolása még csak enyhe sértésnek számít Kökény Attila szóhasználatában. A Tisza agárszakértője a Facebookon is megosztotta a fenti írását, a hozzászólások között pedig idomított csimpánzokhoz hasonlította a gazdákat: „ha valaki egy idomított csimpánz szintjén termel négy-öt veszteséges hozamú haszonnövényt a versenyképtelenül magas önköltségével és talajpusztító szántással, mert úgyis megél a támogatásból, akkor ideje motiválni a gondolkodásra és fejlődésre. A megszámlálhatatlan milliárd AKG és AÖP elpocsékolása után ideje a tanulásnak” – jelentette ki Magyar Péter szakértője.

Kökény Attila itt még nem állt meg, a Tisza Párt agrárszakértője ugyanis több alkalommal is gúnyosan beszélt a területalapú támogatások megtartása mellett tüntető gazdákról: a július 16-i írásában „elképesztően vicces jelenetnek” nevezte az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete előtt tartott gazdatüntetést, a Jelen című lapnak pedig úgy fogalmazott, hogy „valójában nem is valódi gazdák voltak” a tüntetők.

„Tehát igen, papíron mezőgazdasági termelők, esetleg földtulajdonosok, de ezek olyan kormányhű agrárosok, akik a központi narratívát tolják, anélkül, hogy egy pillanatig is elgondolkoznának rajta, hogy az mit is jelent valójában. Esetleg nagyobb gazdálkodók lehettek, akiket viszont valóban hátrányosan érintene ez az új rendszer” – tette hozzá Kökény Attila.

Forrás: magyarnemzet.hu

Promenad24
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.