A Fidesz vásárhelyi elnöke nem hagyta szó nélkül, hogy a polgármester és képviselőtársai a halfőző fesztiválon szórakoznak és nevetgélnek, miközben Hódmezővásárhelyen még rengetegen a hétfői vihar kárelkárításán és a rendbetételen dolgoznak.
A politikus ezt írta Facebook-oldalán:
A polgármesternek fontosabb Baja, mint a hódmezővásárhelyiek baja.
Márki-Zay és delegációja a bajai halászléfőzőn mulat, miközben a város romokban. Micsoda morális ingovány már, hogy „politikusok” hejehujázni indulnak közpénzen, miközben mások 0-24-ben takarítanak, szerelnek és javítják a házaikat?
Majd, ha rend lesz.
Mármint a közterületeken.
Mert úgy látom, egyes fejekben sosem lesz.