2025 július 13. - Jenő

Márki-Zay Péter megint hazudott

Kérjen tőled bocsánatot Márki-Zay Péter! Ha valakinek rosszat akarnak, nyugodtan kívánják neki ezt. Ugyanis a bukott miniszterelnök-jelölt megint úgy kért bocsánatot egy hazugságáért, hogy abban nincs semmi köszönet.

A lényeg, hogy ez a géniusz azt állította Zaid Naffáról, hogy nemzetközi körözés alatt álló, iszlamista terrorista. MZP megint először cselekedett, és aztán sem gondolkodott, ahogy amúgy ezt mindig is szokta.

Csakhogy Jordánia tiszteletbeli konzulja a bírósághoz fordult, és a Fővárosi Törvényszék bocsánatkérésre kötelezte a vásárhelyi polgármestert.

Ilyenkor egy normális ember ennyit írna le: „valótlanul és jóhírnévsértő módon állítottam felperesről, hogy nemzetközi körözés alatt álló, iszlamista terrorista, amelyért elnézést kérek Zaid Naffától”.

Ezt megtette MZP is, de természetesen nem tudott itt megállni. A bejegyzésében azzal mentegette magát, hogy „nehéz is eligazodnom az Orbán Viktor által letelepedési kötvénnyel betelepített iszlamista terroristák (pl. Attiya Koury, de a 20.000, azaz húszezer kötvényes migráns közt aligha az egyedüli), a családjával üzletelő, nemzetközi körözés alatt álló iszlamista terroristák (pl. Gaith Pharaon, aki egyben a szomszédja is lett), és a családjával seftelő, a miniszterelnök urat iszlamista terroristákkal összehozó, azoknak menedéket nyújtó, magyarországi ügyeit intéző, a TEK terrorátvilágításán elbukó, de hivatalosan mégsem „nemzetközi körözés alatt álló, iszlamista terroristák” szövevényes hálózatában…”

Ilyen összevissza beszédet azért még tőle is ritkán látunk, de mindegy, fogjuk a pár napos kánikulára, megsüthette a nap.

És persze, a végén még kuncsorog is egy nagyot, ugyanis a bíróság egymillió forint sérelemdíjat is megítélt, amit éppen részletekben fizet meg. Ehhez kér pénzt most a rajongóitól. Úgy, hogy ő az ország egyik legjobban kereső polgármestere, de ez mindegy is. Márki-Zay már csak ilyen. Hazudik, és mással fizetteti meg az árát.

 

Promenad24
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.