2025 május 31. - Angéla, Petronella

Már biztos: itt épül meg Magyarország következő fontos repülőtere

A kormány leporolta a vidéki repülőterek fejlesztésének tervét, mostanra az is látszik, pontosan melyiknél indulhat meg rövidesen az építési beruházás. Ezzel létrejönne Magyarország következő repülőtere, amely elsődlegesen a gazdaságot erősítené – írja a Világgazdaság.

Immár biztos tudható, hol épül meg Magyarország következő repülőtere, melyik helyszínen hajt végre fontos reptérfejlesztést a kormány. A beruházás nem újonnan kerül napirendre, de most már-már hivatalosnak tekinthető, hogy valóban sor kerül rá.

A bejelentés némiképp váratlanul érkezett, néhány hete, amikor Lázár János hosszú utcai fórumot tartott Sarkadon. A mintegy tízezer lakosú Békés vármegyei településen az építési és közlekedési miniszter tucatnyi kérdést kapott, az egyik pedig a repülőtér-fejlesztésre vonatkozott.

Vidéki repülőterek Magyarországon

Elöljáróban érdemes felidézni, hogy tavaly ősszel megszületett az a kormányhatározat, amely a vidéki repülőterek fejlesztését is tartalmazza. Ez része a következő tíz év kormányzati beruházási koncepciójának.

Világos elv, hogy a repülőterek fejlesztése során a prioritásokat a turisztikai, nemzetgazdasági és honvédelmi koncepciókban megfogalmazott célok alapján kell meghatározni.

Magyarország következő repülőtere: itt indul az építés

A teljes képhez hozzátartozik, hogy a kormány nem először szánja rá magát, hogy felélessze az egykor szebb napokat látott vidéki repülőtereket. A kérdés legutóbb 2021 végén volt napirenden, aztán a 2022 telén kitört ukrán háború és annak gazdasági hatásai ezt a projektet is befagyasztották.

Mostanra azonban ez már a múlt, amit az is bizonyít, hogy Lázár János április közepén Sarkadon konkrétumokkal állt elő. Közölte, hogy megindul a békéscsabai repülőtér fejlesztése, erről megállapodtak Szarvas Péter polgármesterrel.

Ahogy az a Behir.hu beszámolójában is olvasható, az építési és közlekedési miniszter azt is elárulta, hogy a beruházás olyannyira előrehaladott, hogy már a tendereztetés (nyílt versenyeztetés) előtt áll. Közölte, hogy tízmilliárd forintot kellene a reptérre elkölteni annak érdekében, hogy Békéscsabának legyen egy repülőtere, ami az idetelepülő ipart kiszolgálja.

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy a békéscsabai repülőtérnek lesz személyszállítási és teherforgalmi tevékenysége is, de alapvetően nem kereskedelmi repülőtér lesz, „tehát nem Wizz Air-repülőgépek fognak leszállni”. Ennél egy kisebb légibázis jön létre azzal az alapvető céllal, hogy Békés vármegye gazdaságát támogassa és erősítse.

A Békés Airport Kft. által üzemeltetett békéscsabai repülőtér Békés vármegye egyetlen aszfaltozott, hosszabb repülőtere, amely Békéscsaba és Gyula között, a 44. sz. főközlekedési út mellett található.

Forrás: Világgazdaság

Fotó: Békés Airport Kft.

Promenad24
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.