Mert jó eszköz az indokolatlan áremelések ellen – jelentette be a Miniszterelnökséget vezető miniszter.
Gulyás Gergely emlékeztetett arra, hogy ebben a formában két hónapja folytat a kabinet küzdelmet az indokolatlan áremelések ellen; az árréscsökkentés jó eszköz, ezért vezették be először az élelmiszereknél, majd a háztartási cikkeknél.
A kormány továbbra is elkötelezett az infláció féken tartása és az indokolatlan áremelések elleni küzdelem mellett, szigorúan lép fel minden indokolatlan áremelés ellen – hangsúlyozta.
Hozzátette, a fogyasztóvédelmi hatóság és a versenyhivatal legfőbb feladatának tekinti az ezzel kapcsolatos döntések végrehajtását, betartatását.
A miniszter közölte, azzal lehet számolni, hogy mind az élelmiszereknél, mind a háztartási cikkeknél legalább augusztus 31-ig hatályban marad az árréscsökkentés.
Fotó: Illusztráció (Archív)