Orbán Viktor miniszterelnök nyitotta meg a Budapesten negyedszer megrendezett CPAC Hungary konferenciát, amely mára a nemzetközi patrióta mozgalom egyik legfontosabb találkozóhelyévé vált. A rendezvény a szuverenitás, a béke és a nemzeti identitás védelme jegyében zajlik.
Orbán Viktor beszédét az előző évi CPAC-on tett kijelentésére való visszautalással kezdte: „tavaly itt álltam, és azt mondtam, Donald Trump fogja megnyerni az amerikai választásokat. Megnyerte.”
Ezt követően a jövő évi magyar választásokra utalt félreérthetetlen üzenettel: „Jövőre Magyarországon lesznek választások. Van-e több kérdés?”
A patrióta vezetők találkozása
Orbán Viktor kiemelte a konferencia politikai súlyát is: „ma itt vannak Európa legerősebb, patrióta, szuverenista politikai vezetői. Sőt, sokan itt vannak Amerikából is”.
Majd méltatta a nemzetközi patrióta mozgalom harcosait.
Magyar törvény és a béke reménye
A miniszterelnök ezután hazai fejleményekre utalt: „Barátaim! A fény végre bevilágít a legsötétebb zugokba is. Van is riadt sipítozás itt is, Magyarországon is – itt az új törvény, aki politikával foglalkozik, nem fogadhat el pénzt külföldről. Ez ilyen egyszerű.”
A háborús helyzet kapcsán reményének adott hangot:
„És visszatért a béke reménye is. Reméljük, hamarosan nem kell naponta százaknak meghalniuk a frontvonalon. Reméljük, nem kell szétlőni városokat, és reméljük, hogy nem kell dollármilliárdokat beleölni egy megnyerhetetlen háborúba”.
Visszatérve Amerikához, Trump győzelmét a normalitás visszatérésének nevezte: „Donald Trump győzelme és a liberálisok bukása olyan, mint egy álom. Az Egyesült Államok megmenekülhet, és visszatérhet az amerikai álom.”
Az elrabolt európai álom
A kormányfő felvetette a kérdést: „De mi lesz velünk? Mi lesz az európaiak álmával? Nekünk is volt egy álmunk.”
Majd felidézte az eredeti európai víziót:
„A mi európai álmunk arról szólt, hogy ha mi európai népek összefogunk, akkor nem lesz többé háború, akkor jólétben és biztonságban élhetünk. Dolgozzunk együtt. A szuverén államok fogjanak össze és hozzuk létre a világ legbiztonságosabb és legfejlettebb kontinensét”.
De szerinte ezt az álmot elorozták: „De barátaim, ezt az álmot elrabolták. Brüsszel rabolta el. Kisiklatta a jövőnket.”
Európa rémálomba fordult
Orbán drámai kijelentésekkel folytatta:
„Az európai álom helyett ma egy rémálmot kapunk. Az európai emberek nem érzik magukat biztonságban a saját országukban. A saját városukban, a saját utcáikon. Idegenek lettek ott, ahol 20 éve még otthon voltak.”
Kifejtette, hogyan zajlik ez a folyamat: „Az egyszerű matematika – ellopják tőlük a városaikat. Ez nem integráció, ez szervezett népességcsere.”
A gazdasági következményekről is beszélt: az európai jólét helyett tönkremennek a vállalatok. Kétszer, négyszer annyit fizetünk a villanyért és a gázért, mint az Egyesült Államokban.
A Green Deal programot is élesen bírálta: „A Green Deal, a zöld átállás megöli a gazdaságainkat. Lassan egy paródiává válik.”
Orbán szerint súlyos probléma, hogy Európa nem tudja felvenni a versenyt: „És most, amikor egy nehézsúlyú amerikai elnökkel kellene tárgyalni kereskedelemről és vámokról, kiderül, hogy nekünk csak pehelysúlyú vezetőink vannak.”
Ez szerinte a szabadság elvesztéséhez vezetett:
„És oda az európai szabadság is. Európában eldurvultak a dolgok. A legdurvább hatalmi harc zajlik. Nem ismernek se Istent, se embert.”
Példákat sorolt a jobboldali vezetők üldözéséről: „Le Pent bírósági ítélettel zárják ki az elnökségi versenyből. Salvinit bíróság elé rángatják. Az Afd nemzetbiztonsági eljárás alatt áll. A patrióták rendezvényeit erőszakkal akadályozzák. Kommunista baloldali verőlegények támadnak a jobboldaliakra.”
Két út áll Európa előtt
Orbán zárásként világos választás elé állította Európát: „Barátaim, két terv van az asztalon. Az egyik a liberális, a másik a Patrióta terve Európának. A liberális terv a régi kulturális alapzatú keresztény Európát meghaladottnak tartja.”
Majd kifejtette a liberális terv történetét és következményeit: „Túl akarnak rajta lépni. Évtizedek óta dolgoznak, hogy új identitást fabrikáljanak a kereszténység és a nemzet helyett. Először, jól emlékszem, a jóléttel jöttek. Ereszd el a hagyományaidat, és akkor Európa lesz a boldog és korlátlan fogyasztás világa. Aztán jött – ez nem vált be – aztán jött, hogy Európa lesz a befogadás kontinense.”
Egy szimbolikus példát is hozott: „És oda jutottunk, hogy a belga-izraeli fociválogatott meccseit Brüsszel helyett Budapesten kellett megrendezni.”
Majd így folytatta: „És most Trump győzelme után itt az újabb ötlet. Európa a globális liberális birodalom védőbástyája akar lenni. Amerikából a liberálisok Brüsszelbe menekülnek, Washington után Brüsszel az új Mekkájuk.”
A háborúpárti Brüsszel
Orbán szerint a fő probléma a háborúhoz való viszony: „De Brüsszellel még nem is az a legfőbb baj, hogy progresszív, liberális bürokraták uralják. A legfőbb baj az, hogy Brüsszel háborúpárti.”
Majd szembeállította az amerikai és európai álláspontot:
„Miközben az Egyesült Államok végre békepárti lett, Brüsszel beleragadt a háborúba.”
Zárásként a liberális stratégia mögött húzódó célt nevezte meg: „A liberális terv szerint Európát a háborúra hivatkozva centralizálni kell. Ha háború, akkor még több Brüsszel, még kevesebb szuverenitás.”
És így foglalta össze: „A liberális terv szerint Európának a háborúra hivatkozva új gazdasági modellt, egy háborús gazdasági modellt kell építenie.”
Orbán Viktor szerint a jelenlegi uniós vezetés a háborút a gazdaság új motorjának tekinti:
„Egy háborús gazdasági modellt kell építenie. A háború az ő fejükben a gazdaság motorja. Közös eladósodás, központi irányítás és háborús kassza.”
Mint mondta, ennek a tervnek az eszköze Ukrajna lehet: „Ennek a liberális tervnek a kulcsa Ukrajna. Az ukrán állam gyorsított európai uniós tagsága az alkalmas ürügy Európa háborús átszervezésére”.
A liberális jövőkép szerinte nyomást, eladósodást és engedelmességet jelent: „A liberális terv egy háborús, centralizált és eladósodott Európához vezet, ahol nincs szabadság, de van engedelmesség.”
Ezért – fogalmazott – a magyar nemzet „problémás” a brüsszeli vezetés számára: „Na, ez a baj Magyarországgal. A magyar szabad fajta szabadon tenyészik, és nehezen hajlik a térdünk. Engedelmesség és alávetés helyett inkább a saját feje után megy.”
Orbán világos alternatívát állított fel: Nekünk is van egy tervünk. Egy patrióta terv. Ez négy pontból áll.
Részletezte is az elemeket:
- Először is békét akarunk
„Nem kell új keleti front, ezért nem kell Ukrajna európai uniós tagsága sem.”
- Másodszor szuverenitást akarunk
„Nem akarunk közös adókat, nem akarunk közös hitelfelvételt, és nem akarunk központi gazdasági irányítást, és nem akarjuk, hogy a pénzünket egy harmadik ország háborújába küldjék.”
- Harmadszor meg kell védenünk a szabadságot
„Vissza kell adni az embereknek a politika, a gondolkodás és a vélemény szabadságát.”
- Negyedszer vissza akarjuk venni Európát a migránsoktól
„Keresztény kultúrát akarunk, nemzeti alapon álló iskolákat, félelem nélküli utcákat és városnegyedeket. Büszkék akarunk lenni a nemzeteinkre. Ez a patrióta terv.”
A miniszterelnök így határozta meg a következő politikai célokat: „Hölgyeim és uraim, kedves barátaim, az európai politika ma is még néhány évig arról szól, hogy melyik terv győz.”
A sorrendet is világossá tette: ezt a csatát először mindenkinek otthon kell megnyernie, és utána közösen Brüsszelben.
Orbán az EP-választás eredményéből bátorító következtetést vont le: „A tavalyi európai parlamenti választás fényes siker volt. Ha összeadom a három jobboldali frakciót – nagyobbak vagyunk, mint az EPP. Persze a politika nem csak matematika, de a távlat világos: összefogás kell, lassan, lépésről lépésre, biztosan. Mire eljön a döntő csata ideje, egységesnek kell lennünk.”
A hazai győzelmek fontosságát így hangsúlyozta:
„De most először, kedves barátaim, mindenkinek otthon kell nyernie.”
Forrás, fotó: magyarnemzet.hu