2025 május 7. - Gizella

Márki-Zay fia ajánlotta a trollszobrot

A vásárhelyi városvezető legkisebb fiának is köszönheti a város, hogy 32 millió forintból lesz egy trollszobra a Kása-erdőben. Nemcsak a szabadkígyósi kastély megszerzése, de a dán Thomas Dumbo vásárhelyi szoborépítése mögött is a polgármester személyes, családi motivációja húzódik meg.

– És végezetül még valamit szeretnék figyelmébe ajánlani mindenkinek Magyarországon. Thomas Dumbóra nem én figyeltem föl, hanem amikor Dániában az ott élő fiamat meglátogattuk, akkor a 15 és fél éves fiam. A 15 éves fiam volt az, aki – én mentem volna várat, meg kastélyt látogatni, meg szobrokat nézni – a fiam pedig Dumbo-szobrokat akart nézni

– rántotta le a leplet a Kása-erdő egy eldugott zugában létesülő trollszobor projektjének hátteréről vasárnapi élő Facebook-videójában Márki-Zay Péter. Miután tehát a vásárhelyi közgyűlésben heves vita folyt arról, hogy megéri-e egy a megyei jogú város kulturális örökségéhez semmilyen módon nem illeszkedő, szemétből és hulladékból létesülő alkotásra 32 millió forint közpénzt elkölteni, s a közösségi médiában is napok óta megosztja a téma a vásárhelyieket, a polgármester arra utalt, hogy lényegében a legkisebb fia lehetett az ötletgazda.

Márki-Zay korábban még nem bontotta ki a téma kapcsán az igazság minden részletét, most viszont  valamennyi vásárhelyi megtudhatta: a városvezető legkisebb gyermeke nyújthatott inspirációt hozzá, még Dániában, hogy nekünk is kell ide egy trollszobor. A polgármester édesapa pedig belelkesedett ezen, s el is különített a külföldi alkotó munkájára 32 milliót a vásárhelyi adófizetők pénzéből.

A politikusnak nem ez az első, és nem ez az egyetlen olyan akciója, ahol egyértelműen a személyes szál, a családi kötődés motiválja. Nemrég ugyanis bevallotta, nagyon büszke rá, hogy a 19. században a családja építette a szabadkígyósi kastélyt. A napnál is világosabb: ezért ragaszkodik annak megszerzéséhez, kerül, amibe kerül a vásárhelyieknek, bár hány százmilliót (milliárdot) kell rákölteni… Természetesen azzal önmagában még nem is lenne gond, hogy az ükapja testvére irányította a kivitelezést, s emiatt Márki-Zaynak szoros lelki kötődése van a Vásárhelytől 70 kilométerre fekvő kastélyhoz. Az viszont már annál nagyobb probléma, hogy a kastélypályázat fél éve tartó folyamatában a polgármester eltitkolta a vásárhelyiek elől ezt a családi kapcsolatot, személyes mozgatórugót.

A dán Thomas Dumbo 32 milliós trollszobra kapcsán hamarabb kibújt a szög a zsákból. Legkisebb fiának is megköszönhetjük.

Promenad24
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.