Hódmezővásárhely polgármestere, legutóbbi élő videójában, átlépett egy határt. Megalázó módon, szidalmazva beszélt rólunk, a kistelepülések vezetőiről, amit ezúton visszautasítok – írja oldalán Szabó Emese Székkutas polgármestere, akinek nyílt levelét változtatás nélkül közöljük.
Húsvét előtt
Komoly gondolkodásra késztet a Húsvét előtti Nagycsütörtök. A csend, az elrendelt feladatra való felkészülés napja ez. Én is kisebb számvetést tartok ilyenkor: mi az, amit eddig tettem, és megtettem-e mindent, amit lehetett a rám bízott településért. Polgármesterként, Székkutasért felelős vezetőként úgy hiszem, ez a számvetés különösen fontos, mivel az elmúlt hetek, napok politikailag különösen viharosak voltak, és szinte minden, Hódmezővásárhely város által működtetett médiafelületen, minősíthetetlen stílusban támadtak minket, kistelepülés vezetőket, Mindszent, Mártély és Székkutas polgármestereit. Az Igazság nevében. Miért is?
Az ország 174 járása kapott egy lehetőséget a minisztériumtól, hogy bonyolult és hosszadalmas pályázati eljárások lebonyolítása helyett egyszerűbb és könnyebben elérhető forrást biztosítson a települések, és az egyes járások egészének fejlesztésére.
Ebben a munkában a településvezetők által összeállított igényeket vette alapul. Jogosan, hiszen a vezetők tudják, mire van szüksége a településnek. Székkutas fejlesztési igényeit a legnagyobb körültekintéssel jelöltük ki.
Ez év eleje óta azon dolgozunk, hogy a legfontosabb és legcélravezetőbb fejlesztésekre nyújtsunk be támogatást a minisztériumhoz.
Tehát: a Versenyképes Járások Program nem pénzosztás. Nem a legnagyobb és a legerősebb dönti el, hogy kinek mi és mennyi „jár”, hanem a megegyezésről, az összefogásról szól! Szólt volna ebben a járásban is, ha sikerült volna ez a megegyezés. Kistelepüléseink vezetőiként ott voltunk mindhárman, de amint eljöttünk a városházáról, már beindult ellenünk a polgármester úr politikai kommunikációjának gépezete, és elkezdődött a harc.
Hogyan tudtunk volna így megegyezni, mikor bélyeget sütöttek ránk, és jelzőkkel illettek minket? Vagy el kellett volna fogadni egy olyan ajánlatot a várostól, ami a településeinknek nem lett volna jó?
Egy ideig csendben, és szomorúan figyeltem a sok szidalmat és vádaskodást, mivel várt a munka, nem vettem tudomást róla. A héten
Hódmezővásárhely polgármestere, legutóbbi élő videójában, azonban átlépett egy határt. Megalázó módon, szidalmazva beszélt rólunk, a kistelepülések vezetőiről, amit ezúton visszautasítok.
Akik ismernek tudják, hogy türelmes, békeszerető ember vagyok, aki igyekszik jó kapcsolatot kialakítani az emberekkel, és kész a kompromisszumra is. Politikai hovatartozásomat, értékrendemet sohasem titkoltam, most is vállalom: ennek szellemében dolgozok nap, mint nap. Soha egyetlen emberrel sem beszéltem, viselkedtem másként azért, mert politikailag a másik oldalon állt. A település minden lakosát egyként képviselem. A székkutasi emberek közt élek, nyugodt szívvel a szemükbe nézek, hogy érdekeiket képviselve jártam el. Ez az én számvetésem….
A harc és a háborúskodás mindent eltipor. Elveszi az időt a munkától, az energiát az alkotás, építkezés örömétől, az embereket pedig megosztja és bizalmatlanná teszi.
Mi nők, jól tudjuk ezt. Ez a mi évszázados, csöndes tapasztalatunk.
Anyaként pedig azt vallom: a nagyság abban mutatkozik meg, ha a nagy lehajol a kicsihez.
Szabó Emese
polgármester